Index Vakbarát Hírportál

Nagytakarításba kezdhet Németh Szilárd Csepelen

2023. március 31., péntek 15:55

Folyamatosan nyomás alatt tartja Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a XXI. kerületet irányító, ugyancsak kormánypárti polgármestert. A héten újjáalakult helyi Fidesz-csoportban Borbély Lénárdnak és alpolgármester bizalmasainak nem jutott hely, a csepeli közéletből történő kiszorítására azonban még korántsem lefutott a meccs.

Szerda este adott ki közleményt a Fidesz csepeli szervezete arról, hogy az országos választmány elnöksége döntésével jóváhagyta a 2022 decemberében feloszlatott csepeli Fidesz-csoport újbóli megalakítását. A háttérben egészen 2018-ig visszavezethető ellentétek húzódnak a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd és a Csepelt jelenleg is irányító Borbély Lénárd polgármester között. Németh vezényelte le az újjáalakulást, amelyben a helyi erőviszonyok visszatükröződtek. Az újjáalakítási döntéssel egy időben ugyanis formailag elutasították a polgármester és egyik alpolgármestere, Ábel Attila belépési kérelmét (gyakorlatilag kizárva őket a pártból). 

A csepeli csoport körül kialakult feszültségek régóta ismertek voltak a párt legfelsőbb vezetése előtt, olyannyira, hogy a XXI. kerületi alapszervezet feloszlatásáról már tavaly nyáron informális döntés született, és csak idő kérdése volt, hogy mikor válik hivatalossá. A kívülállók számára nehezen volt érthető, hogy a Németh által elnökölt, minden döntését szinte egyhangúan elfogadó csoportot miért oszlatja fel maga az elnök. A tagok előtt azonban világos volt, hogy a kerület vezetőinek kiszorítására ez volt a legalkalmasabb eszköz.

A decemberi feloszlatással minden csoporttag párttagsága megszűnt, így az a különleges helyzet állt elő, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke nem volt tagja a pártnak,

csak a mostani újjáalakulással szerezte vissza tagsági jogviszonyát, igaz, visszamenőleges hatállyal és folytonosságát meg nem szakítva.

Bár Németh Szilárd 2014-ben nem jelöltette magát polgármesternek (maga helyett akkori bizalmasát, Borbély Lénárdot indította aspiránsként), nem akarta elengedni a kerületet. Információink szerint azonban 2018-ra teljesen egyértelművé vált, hogy a pozíciót elnyerő Borbély nem a Fidesz alelnökének csepeli végrehajtó embereként, hanem önálló polgármesterként akarja irányítani a kerületet. Ekkorra Németh már nemcsak a párt alelnöke volt, hanem a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, miniszterhelyettes és választókerületi elnök is, így túl sok ideje nem lett volna a kerület ügyes-bajos dolgainak önkormányzati szintű intézésére. A döntéseket viszont meg kellett hozni, ezekért pedig – beleállva a szerepébe – a polgármester vállalta a felelősséget, miközben a kívülről érkező utasítások végrehajtását visszautasította.

A helyben népszerű regnáló polgármester a 2019-es önkormányzati választásra már úgy futott rá, hogy Németh Szilárd a fideszes Borbély bukására játszott. 

Soha életemben nem csalódtam még akkorát emberben, mint Borbély Lénárdban. Őt fogom polgármesternek jelölni, mert túl népszerű. De eldöntöttem, hogy megbuktatom

– idézte a kerület most kizárt alpolgármestere, Ábel Attila a „szentélyben”, azaz Németh Szilárd konyhájában elhangzottakat. Ekkor vált ő is páriává, még önkormányzati képviselői jelöltségétől is meg akarták fosztani azzal, hogy a listán hátrasorolták (volna).

Megakasztott önkormányzati projektek

A belharc tünetei hamarosan a választók előtt is láthatóvá váltak. Amint arról az Index is beszámolt, az egyik leglátványosabb fiaskó a Csepeli Strandfürdő átépítése esetében mutatkozott meg, ahol a vállalkozó – a hivatalos magyarázat szerint  elcsúszott a munkával, a polgármester pedig június elején felmondta a szerződést. Borbély Lénárd ugyanakkor azt állította, hogy a munkások egyszerűen levonultak az építkezési területről. Ezt a manővert is a polgármester megbuktatásának egyik epizódjaként említette beszélgetőpartnerünk.

A polgármester egy helyi ABC megépítésére is ígéretet tett, de ennek megvalósítása is ellehetetlenült. A csillagtelepi szociális városrehabilitáció is rendkívül vontatottan haladt, itt az építőanyagárak elszabadulása mellett a programot lebonyolító Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. akkori vezetője is fékezte a beruházás mielőbbi sikeres befejezését. Ez azért volt különösen kínos a városvezetés számára, mert ez volt Csepel történetének egyik legjelentősebb, mintegy 1,7 milliárdos állami támogatással segített, kvázi zászlóshajóprojektje.

Megy a huzavona a Hollandi úti birkózócsarnok melletti, mintegy 2,8 hektáros önkormányzati ingatlan körül is. Itt korábban a kerület ifjúsági tábora volt, most közösségi tervezés keretében keresnek neki új funkciót Borbélyék. Teniszpálya, bungalók, csónakház, játszótér, valamint vendéglátóegység. Csakhogy a Németh Szilárd által dominált Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) is igényt formál rá, ide ugyanis egy sportkollégiumot építtetnének (a polgármester szerint a szándék valójában egy szállodaépítést takar). 

Részsiker

A polgármester iránti bizalom aláásása csak részben sikerült. Borbély Lénárdot ugyan újraválasztották 2019-ben, de az önkormányzati testületben patthelyzet alakult ki, a Fidesz és az ellenzék is 9-9 képviselői helyet nyert. Így jöhetett be külsős alpolgármesterként egy volt jobbikos képviselő, Pákozdi József Csepel vezetésébe. 

A feszültség továbbra is fennmaradt, amit a Fidesz alelnökének a választói indulatok felkorbácsolását célzó bejegyzése is alátámaszt. Ebben Csepel leghíresebb középiskolájának, a Jedlik Ányos Gimnáziumnak a megújítása kapcsán azt sugalmazta, hogy azért nem indulhat a rekonstrukció, mert a polgármester nem írta alá a kivitelezési munka megkezdését szolgáló tulajdonosi hozzájárulást. Pedig aláírta.

A helyi Fidesz-alapszervezet újjáalakulásával a képviselő-testületben a Fidesz-frakció is megújult, annak azonban már nem tagja Ábel Attila alpolgármester és Morovik Attila alpolgármester sem.

Az új egyensúlytalanság pedig lehetőséget teremthet egy ellenzék–Fidesz-megállapodás nyomán a testület feloszlatására és egy időközi polgármester-választás kiírására is.

Erre utaló jelekre fel is hívták lapunk figyelmét, ugyanakkor – mint azt a testület egyik tagja elmondta – ez vissza is üthet, ugyanis Borbély népszerűségét jól jelzi, hogy a legutóbbi választáson erős ellenszélben is közel kétezerrel több szavazatot kapott, mint a Fidesz listája, így könnyen elképzelhető, hogy egy előrehozott választásból –  immár civil jelöltként megerősödve kerülne ki. A fű alatti kampány már el is indult, erre utal, hogy a polgármester a Közösen Csepelért Polgári Egyesület nevében, a Fidesz színeihez hasonló vizuális környezetben jelentette be, hogy „Számunkra Csepel az első!”, lokálpatriótaként kiáll Csepel érdekeiért, és másokat is vár szervezete támogatói közé.

Telefonon elértük Németh Szilárdot is, de kérdéseinkre nem kívánt válaszolni, mondván, hogy az ügy nem tartozik a nyilvánosságra.

(Borítókép: Németh Szilárd. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok