Index Vakbarát Hírportál

Több helyen már tíz centiméteres a hótakaró, de a java még csak most jön

2023. április 6., csütörtök 16:08

Fagyos időjárás köszöntött be az iskolai tavaszi szünet első napján. Az ország északkeleti részét vastag hótakaró fedi. Egyes helyeken már 10 centiméter vastag a hóréteg, amely akár duplájára is növekedhet. A hosszú hétvége első felében még hideg, csapadékos időre kell számítani, többfelé várható eső, havas eső, havazás, a maximum-hőmérséklet 10 Celsius-fok körül lesz. Húsvétvasárnap lassú melegedés kezdődik, hétfőn pedig már többórás napsütésre lehet számítani, 12–17 fokos maximumokkal.

Szerdán a Magyar Közút figyelmeztetett rá, hogy intenzív havazásra lehet számítani a tavaszi iskolai szünet első napján. Csütörtök délutántól kezdve Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye síkvidéki területein 5 centimétert is meghaladó havat jósoltak, valamint azt sem tartották kizártnak, hogy a Zempléni-hegységben ennek a duplája is leessen.

Az előrejelzés beigazolódott: az áprilisi időjárás bekeményített, leszakadt a hó az ország északkeleti részén. Az Időkép legfrissebb beszámolója szerint egy nyugat felé visszapörgő ciklon masszív csapadékrendszere okoz kiadós havazást az északkeleti tájakon. Az intenzív havazásnak köszönhetően

a hótakaró már több helyen eléri az 5 centiméteres vastagságot, sőt néhol már a 10 centimétert is.

Az egyre gyarapodó hótakaróról az Időkép videót is közölt:

A havazásnak még koránt sincs vége, a következő órákban sem veszít erejéből a havazás, amihez ráadásul erős szél is társul. Így a hóvastagság további növekedésére lehet számítani,

HELYENKÉNT AKÁR 15-20 CENTIMÉTERES HÓTAKARÓ SEM KIZÁRT.

Kárpátalján is beköszöntött a tél

Egyik kollégánk Kárpátaljáról jelentette, hogy szerda délután még tavaszias időjárás és erős napsütés volt tapasztalható a környéken, csütörtökön viszont hótakaró lepte el a tájat. 

A kisvárdai focipályán már előkerült a hókotró, elmaradt két meccs

„Az év leghavasabb napjára ébredtünk – mikor máskor, mint húsvét előtt, április 6-án... Úgyhogy dolgozóinknak a pálya takarításával indult a nap, de az extrém időjárási helyzet miatt a csütörtökre tervezett U13-as és U12-es mérkőzés elmarad” – közölték a kisvárdai focicsapat oldalán, ahol egy videót is megosztottak. 

A hosszú hétvége első fele még hideg és csapadékos lesz

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, és már a Dunántúlon is előfordulhat gyenge eső, havas eső. A keleti, északkeleti megyékben további gyenge havazás valószínű. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, olykor helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a keleti területeken 3 és 5, míg nyugat, délnyugat felé haladva 6 és 12 fok között alakul – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Szombaton nagyrészt borult lesz az ég, több helyen előfordulhat eső, záporeső, főleg a nap első felében, elsősorban az északkeleti harmadban és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. Csak helyenként élénkül meg az északkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 3 és plusz 4, délután 5 és 11 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Húsvétvasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak elszórtan alakulhat ki zápor. Az északi szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra mínusz 2 és plusz 4 fok közé hűl le, délután 9 és 14 fok közé melegszik fel a levegő.

Húsvéthétfőn felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel, de helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a maximum 12 és 17 fok között alakul.

Önnél is havazik? Fotózza le!
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Balázs Attila / MTI)

Rovatok