Index Vakbarát Hírportál

Kiderült: nyugati csapatok harcolnak Ukrajnában

2023. április 12., szerda 13:18

A Pentagonból kiszivárgott dokumentumok bebizonyították azt, amit sokan már sejtettek vagy híreszteltek: a nyugati országok különleges műveleti egységei már most Ukrajnában vannak, és részt vesznek a háborúban.

Minderről (mások mellett) a BBC is beszámolt. Mint írták: egy március 23-ai keltezési dokumentumból derült ki, hogy több ország is különleges műveleti egységeket küldött Ukrajnába – és az is kiderült, hogy pontosan hány katonát küldtek: 

A dokumentumból nem derült ki, hogy pontosan hol tartózkodnak ezek a fegyveresek, vagy hogy mit csinálnak egyáltalán Ukrajnában, milyen missziót hajtanak ott végre. Az irat valójában már napokkal ezelőtt megjelent a közösségi médiában, aki akarja, itt megtekintheti:

A dokumentumon látható SOF rövidítés a Special Operations Forces”-t, vagyis a különleges műveleti egységeket takarja (a pax pedig a personnel, vagyis a személyek szó rövidítése).

A BBC azt is megjegyezte, hogy alacsony számokról van szó ugyan, de ez a különleges műveleti egységeknek a sajátossága, és valószínűleg ezek a csapatok így is nagyon hatékonyak. Hozzátették: 

mindennek alapián Moszkva egy újabb propaganda-hadjáratot fűzhet fel arra, hogy nemcsak Ukrajnával, hanem a NATO-val is harcol. 

Figyelemreméltó, hogy a különleges műveleti egységek alatt külön fel van még tüntetve további 100 amerikai tisztviselő is: közülük 29-en a Pentagon, 71-en pedig a külügyminisztérium alkalmazásában állnak. Ez valószínüleg az amerikai külképviseleti személyzetet, illetve az azok őrzését biztosító fegyvereseket takarja, akikről eddig is lehetett tudni (bár a pontos számuk nem volt ennyire egyértelmű). 

A BBC szerint a brit védelmi minisztérium a kiszivárgott dokumentumokról általánosságban azt közölte, hogy azok sok pontatlanságot tartalmaznak. A Pentagon viszont megerősítette, hogy ezek a dokumentumok történetesen valós adatokat tartalmaznak. 

Oroszország reagált is a hírre

A Sky Newsnak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője már reagált is a hírre, és azt mondta: nem újdonság számukra, hogy a nyugati országok bizonyos egységei Ukrajnában harcolnak. Hozzáfűzte: a most kiszivárgott dokumentumok hitelességét még vizsgálják, de azt már eddig is tudták, hogy a britek és más országok kiképzőtiszteket és harcosokat küldtek Ukrajnába. 

Mint arról előzőleg beszámoltunk, a Pentagonból nemrég szivárgott ki egy sor titkos dokumentum. Ezekből már eddig is rengeteg minden kiderült, de a szakértők nemrég azt mondták, hogy még csak a jéghegy csúcsát láttuk.

A háború fejleményeit percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

Rovatok