Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Élet helyett túlélés van

2023. április 17., hétfő 13:37

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke újabb Facebook-bejegyzéssel örvendeztette meg követőit. Ezúttal is arról írt, hogy szerinte Orbán Viktor miatt élnek rosszul Magyarországon az emberek, legutóbbi posztja ráadásul nosztalgikusra sikerült.

Gyurcsány Ferenc azt fejtegeti mostanában a közösségi oldalán, miért élnek rosszul az emberek Magyarországon. Egy nappal korábbi, április 16-i posztja is már erről szólt. Vasárnap arról írt, hogy a fizetés értéke többet ért gyermekkorában, mint most. A korábbi miniszterelnököt hétfőn is elfogta a nosztalgia.

Emlékszem, elnyűtt pénztárcájában számolta fillérjeit. Pontosan tudta, hogy mennyi van benne. A papírpénzek nagyobb részét leginkább eldugta egy kis dobozban a konyhaszekrény valamelyik zugában

– kezdte bejegyzését in medias res jelleggel a Demokratikus Koalíció elnöke. 

A kis történetnek pontosan nincs alanya, de feltételezhetjük, hogy egy idősebb ember lehet, akiről a poszt további részéből kiderült, hogy „fillérekért küzdött egy forintos világban”.

De hitte, hogy jobb lesz. Ha nem neki, akkor gyermekeinek. És jobb lett. Most más a helyzet. A gyerek ma kiszolgáltatottabb, mint annak idején szülei. Pocsék világot teremtettek. Élet helyett túlélés van. Remény helyett reménytelenség

– folytatta a politikus.

Majd a végén kijelentette: „Ne legyen kétséged: Orbán miatt élsz rosszul.”

Rovatok