Index Vakbarát Hírportál

Velkey György: Az új ügyeleti rendszer nagy feladat elé állítja a kórházakat

2023. április 21., péntek 09:04

A Magyar Kórházszövetség elnöke többek között arról is beszélt, hogy nem igazságos a jelenlegi kórház-finanszírozás, és szót ejtett az új ügyeleti rendszer bevezetésének előnyéről és hátrányáról is.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádió műsorában hívta fel a figyelmet arra, hogy továbbra is komoly adósságállománnyal küzdenek az egészségügyi intézmények, ugyanis az energiaárak növekedése nagyon nehéz gazdasági helyzetet okozott a kórházakban.

A szakember említést tett az ápolóhiányról is: pótlásuk napi szinten kihívás elé állítja az intézményeket, főleg a műtők és az intenzív osztályok esetében. Mint fogalmazott, az ápolók nehezebben motiválhatók, miután a januári béremelésük első üteme júniusra csúszik.

Velkey György úgy véli, a magánegészségügyi szolgáltatók bevonása a várólisták ledolgozásába nem ördögtől való, bár nem is lenne egyszerű feladat. A kórházak rekordot döntő adósságát illetően elmondta, a mostani adósságállomány jelentős része az energiaár-robbanással kapcsolatos, amit úgy lehet orvosolni, hogy teljes kompenzációt kapnak erre az intézetek. Közölte, az érvényes finanszírozási szabályok nem igazságosak, ugyanis van olyan beteg-, illetve ellátáscsoport, amiért kevesebb pénz jár, mint amit rá kell költeniük a kórházaknak. 

A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az új ügyeleti rendszer nagyobb feladat elé állítja a kórházakat, mint ami szükséges volna.

Mint fogalmazott, azokban a vármegyékben, ahol beindult a folyamat, az alapellátók nem tudják maradéktalanul kiállítani az alapellátási ügyeletet, ezért a kórházi orvosoknak és asszisztenseknek is be kell segíteniük, ahelyett, hogy a saját feladataikra koncentrálnának. Hozzátette: jó megoldás, hogy a vármegyék hónapról hónapra csatlakoznak a rendszerbe, mert így az eddigi tapasztalatok hasznosíthatók.

Velkey György legutóbb arról beszélt, hogy a Magyar Kórházszövetség nem fél attól, hogy úgy jár, mint a Magyar Orvosi Kamara, mert megtalálják a megfelelő hangot a kormánnyal. Azt is hangsúlyozta, ők inkább háttérbeszélgetéseken képviselik az érdekeiket.

Rovatok