Index Vakbarát Hírportál

A magyar emberek nagyon érzékenyek lettek arra, hogy a fejük fölött döntenek

2023. április 27., csütörtök 20:15

A Konkrétan Rónai Egonnal című műsorunk e heti vendége a Központi Papnevelő Intézet rektora, a Magyar Katolikus Egyház püspöke, Martos Levente Balázs volt, akivel természetesen Ferenc pápa magyarországi látogatásáról beszélgettünk. Az adásban szóba került többek között az orosz–ukrán háború, az állam és az egyház kapcsolata, valamint a cölibátus és a pedofília is.

„A világ nagyon nehéz helyzetben keresi a maga útját előre, az egyház megpróbál a társa lenni az államnak és az embereknek is abban, hogy ezeket a lépéseket megtegyék” – kezdte a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban Martos Levente Balázs, aki hozzátette: az egyetemes értékekben egyetértés van, ezek többek között a béke, a család és a haza szeretete.

Ferenc pápa látogatásával összefüggésben – amivel kapcsolatban cikkeinket erre találja – a püspök elárulta: már korábban ígéretet tett arra, hogy újra eljön Magyarországra, ráadásul az orosz–ukrán háború szomszédságában hirdetheti a Vatikán álláspontját, a békét. Bátor cselekedetnek nevezte, hogy a pápa telefonon beszélt Kirill pátriárkával, akiről kiderült, mint megírtuk, KGB-ügynök is volt.

A pápa nem megy olyan országba, ahonnan csak egyházi meghívást kap. Kell hozzá az is, hogy jó kapcsolat legyen az állammal is. Ferenc pápa nagyra értékeli azt, hogy a magyar állam egy olyan rendszert támogat, amelyikben a katolikus iskoláknak szerepe van, a család fontos szerephez jut, és az értékét elismerik.

„Biztos vagyok benne, hogy a katolikus egyház szeretne szabad maradni” – szögezte le Martos Levente Balázs. A püspök bízik benne, hogy az egyház megtalálja a saját hangját, és tud olyan dolgokat mondani, amiknek önmagukban is van súlya. „A magyar emberek nagyon érzékenyek lettek arra, hogy a fejük fölött döntenek. (...) Ha nagyon arra törekszünk, hogy erős emberekhez csatlakozzunk, akkor gyorsan magunkra maradunk. A kereszténység az utóbbi évszázadokban nagy fájdalmak árán tanulta meg azt, hogy hűnek kell lenni önmagához – és ez egyáltalán nem könnyű.”

„A hét bő esztendő van most, de majd jönnek szűk évek is” – mondta a püspök az állam és az egyház jelenlegi kapcsolatáról, majd úgy folytatta: egyértelműen csökken a papok létszáma, és már nyugdíjas atyát is nehezebb találni, aki tud segíteni. A papi pedofíliával kapcsolatban röviden úgy fogalmazott: „sokat tettünk, de lehet, hogy még nem eleget”.

A Konkrétan legújabb adásában Rónai Egon arról is beszélgetett többek közt Martos Levente Balázzsal, hogy:

A Konkrétan Rónai Egonnal korábbi epizódjait ide kattintva tekinthetik meg.

(Borítókép: Rónai Egon és Martos Levente Balázs. Fotó: Zöld Fanni / Index)

Rovatok