Magyarország vétózott volna, ha Kirill moszkvai pátriárka neve fenn marad az uniós szankciós listán. Kicsoda Kirill pátriárka, és miért áll ki nyíltan a háború mellett? A kérdés megválaszolásához egy kis egyháztörténeti áttekintésen, valamint Kirill életpályája mellett a KGB-s ügynökaktákon keresztül vezet az út.
Miután Magyarország mentességet kapott az olajembargó alól, ismét jelezte, hogy megvétózza az Oroszországgal szembeni hatodik szankciós csomagot, mégpedig Kirill pátriárka miatt. A magyar kormány korábban már hangoztatta: nem támogatja, hogy egyházi méltóságokat tegyenek fel a szankciós listára, hiszen ez érintené a magyarországi közösségek vallásszabadságának kérdését is, ami szent és sérthetetlen.
Az újabb magyar vétó belengetése ismét nagy port kavart az Európai Unióban: ennek egyik példája volt Michael Galer, az Európai Néppárt külügyi szóvivője, aki arról posztolt, hogy egy nap majd fény derül arra, hogy mivel tartja sakkban a magyar miniszterelnököt az orosz vezetés.
Kirill pátriárkáról szinte egészen biztosan kijelenthető, hogy dolgozott a szovjet titkosszolgálatnak.
A kereszténység egyházszervezetét a Kr. u. IV. században alakították ki. Nagy Konstantin római császár a 313-as mediolanumi (milánói) ediktumban engedélyezte a keresztények szabad vallásgyakorlását, majd a 325-ös niceai zsinaton kezdődött meg az egyházszervezet kiépítése, valamint a kanonizálás.
A keresztény egyház csúcsán ekkor az öt pátriárka állt, valamint a római császár. A pátriárkák székhelyei a következők voltak: Róma, Konstantinápoly, Antiochia, Jeruzsálem és Alexandria. Az elkövetkező évszázadok azonban jókora felfordulást hoztak. A Nyugatrómai Birodalom összeomlott, az iszlám térnyerése miatt pedig Antiochia, Jeruzsálem és Alexandria a kalifátus fennhatósága alá került.
Ekkor a Keletrómai, majd Bizánci Birodalom vallási vezetője, a konstantinápolyi pátriárka pályázott jó eséllyel arra, hogy az egész keresztény világ vezetője legyen. Azonban a VIII. században a keresztény Frank Birodalom térnyerése elérte Itáliát is, ahol Kis Pipin fölmentette Rómát a longobárdok fenyegetése alól.
Kis Pipin 756-ban – római patríciusi minőségében – a római dukátust, valamint Ravennát a római pátriárkának, azaz a pápának adományozta, így létrejött a Pápai Állam. Bár ezzel a frank király lényegében a pápa hűbérurává vált, és III. Leó pápa 800-ban Nagy Károlynak tett hűségesküjével egy időben császárrá is koronázta az uralkodót, ezzel nem jött létre hosszú távon a bizáncihoz hasonló egyházszervezet nyugaton.
Ezt két dolog magyarázza: az egyik az, hogy a Frank Birodalom fölbomlott, és a nyugati kereszténység államszervezeti szempontból sokkal heterogénebb lett, mint a keleti, ahol szinte csak a Bizánci Birodalom létezett. A másik, hogy
a konstantinápolyi pátriárkával ellentétben a római pápa saját államalakulattal rendelkezett.
Ez a két tényező összességében azt eredményezte, hogy a pápának a pátriárkával szemben sokkal nagyobb mozgástere volt, és ez eredményezte többek között az invesztitúra-harcot is, amely keleten nem bontakozott ki, hiszen az ortodox egyház feje egyértelműen az uralkodó, azaz a császár volt.
A pápa jelentősége a középkor folyamán növekedett, míg a Bizánci Birodalom hanyatlásával együtt a konstantinápolyi pátriárkáé csökkent.
1453-ban végül a muzulmán törökök elfoglalták Konstantinápolyt, amely a keleti kereszténység történetében is új fejezetet nyitott, és az ortodoxia súlypontja Kelet-Európába tevődött át.
Kelet-Európában a Kijevi Rusz volt az első államalakulat, amely fölvette a kereszténységet a IX. században, az orosz fejedelemségek pedig a mongol hódítás alatt is megtartották hitüket. A mongolok visszaszorulását követően, a XIV-XVII. században indult meg a cári Oroszország fölemelkedése, amely a keleti kereszténység védelmezőjeként Bizánc örökösének kiáltotta ki magát, Moszkvából pedig „harmadik Rómát” akart csinálni.
Az előbbiek szerint tehát
a keleti kereszténységben az egyház feje nem a pátriárka, hanem az állam vezetője, a császár vagy a cár, az egyházi vezető mozgástere pedig sokkal korlátozottabb volt saját államalakulat nélkül, mint nyugaton.
Ez sokat segíthet nekünk annak megértésében, hogy Kirill miért támogatja Putyin háborúját Ukrajnában.
Kirill pátriárka 1946-ban született Leningrádban, a mai Szentpéterváron. Miután a leningrádi teológiát elvégezte 1970-ben, fokozatosan lépegetett felfelé az egyházi ranglétrán, és annak külügyi intézetéhez került. Ez lehetővé tette számára, hogy a legtöbb szovjet állampolgárral ellentétben sokat utazhasson külföldre.
Az 1990-es években kiszivárgott szovjet ügynökakták alapján ugyanakkor valószínűsíteni lehet, hogy a Mikhailov kódnéven emlegetett KGB-ügynök nem más volt, mint Kirill pátriárka, ugyanis Mikhailov az Orosz Ortodox Egyházat képviselte több nemzetközi konferencián is, többek között a svájci székhelyű Egyházi Világkonferencián (WCC) is.
Ez egyértelmű összefüggés Kirill életrajzi adataival, aki 1971-ben, 24 évesen az egyház delegáltja volt a WCC eseményen.
Kezdetben Kirill pátriárkát reformernek tekintették, aki kevés jelét mutatta annak, hogy a kormányzati irányvonalat követte volna, és igyekezett az egyházat megszabadítani attól az imázstól, hogy a KGB-hez szorosan kapcsolódó szervezet lenne. Kirill pátriárkát egyébként 1984-ben elbocsátotta a rektor a Leningrádi Teológiai Akadémiáról azért, mert nyilvánosan bírálta a szovjetek afganisztáni bevonulását.
1989-ben aztán az egyház külső kapcsolatokért felelős intézetének vezetője lett, amelynek keretei között húsz évig végezte tevékenységét, amíg 2009-ben meg nem választották pátriárkának. Ekkor biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogatásáról, azonban a 2011-es tüntetések során még arra kérte a hatóságokat, hogy hallgassák meg a tiltakozók kéréseit.
Ezután azonban változás következett.
A pátriárka például Putyin elnökségét, valamint azt, hogy az 1990-es évek csődje után az orosz elnök helyreállította az ország gazdaságát, isteni csodának nevezte.
A 75 éves egyházi vezető az ukrajnai háborút a Nyugat elleni szent küzdelemnek nevezte, amely céljának a russzkij mir (orosz világ), azaz a keleti szláv népek spirituális és politikai újraegyesítését tekinti Moszkva fennhatósága alatt. Kirill pátriárka emellett nagyon fontos legitimálási szerepet tölt be Putyin politikájában.
A kommunista uralom megszűnése után az állam olyan törvényeket fogadott el, amelyek lehetővé tették az Orosz Ortodox Egyház számára, hogy visszaszerezze az évtizedek alatt államosított ingatlanokat, és
országszerte hatalmas templomépítési programba kezdett, amelynek forrásai állami vállalatoktól vagy alapítványoktól érkeztek.
Emellett a FOM államilag támogatott közvélemény-kutató áprilisi felmérése szerint az oroszok 66 százaléka bízik az ortodox egyházban, és 54 százaléka személyesen Kirill pátriárkában. A felmérések azt mutatják, hogy a lakosság több mint fele támogatja azt, amit Putyin elnök „különleges katonai műveletének” nevez Ukrajnában.
Márciusban a pátriárka Szűz Mária tiszteletreméltó ereklyéjét adományozta az orosz Nemzeti Gárda vezetőjének, egy tábornoknak, akit az EU és az Egyesült Államok is szankciós listára tett, és azt mondta, reméli, hogy ez ösztönzi majd a fiatal katonákat a haza védelmére. Egy közelmúltbeli beszédében például azzal vádolta a Nyugatot, hogy népirtással fenyegeti azokat az országokat, amelyek megtagadják a melegfelvonulást, vagy a liberális értékeket.
Április 24-én, az ortodox húsvét alkalmából Putyin részt vett a Kirill pátriárka által celebrált szentmisén a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban. Húsvéti üzenetében az elnök személyesen mondott köszönetet az egyház vezetőjének azért, hogy
gyümölcsöző együttműködést alakított ki az állammal, és gondoskodik az emberek közötti egység és kölcsönös megértés erősítéséről.
A pátriárka alatt az egyház támogatta Putyin azon törekvését, hogy visszaszerezze befolyását a szovjet korszakban Moszkva által ellenőrzött területek felett, beleértve a 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigetet és Kelet-Ukrajna egyes részeit, amelyeket ugyanabban az évben az Oroszország által támogatott szakadárok szálltak meg.
(Borítókép: Kirill Moszkva és egész Oroszország ortodox pátriárkája ünnepi istentiszteletet tart a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban az ortodox karácsony szentestéjén, 2019. január 6-án éjjel. Fotó: MTI / EPA / Jurij Kocsetkov)