Index Vakbarát Hírportál

Pankotai Lili beperli volt iskoláját

2023. április 27., csütörtök 19:36

Pankotai Lili szerint a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium megsértette a személyiségi jogait. A tárgyalást egyelőre nem tűzték ki.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Pankotai Lili benyújtotta keresetét a Pécsi Törvényszékre egykori iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium ellen – erősítette meg a Mandiner értesüléseit a törvényszék. A tárgyalás időpontját még nem tűzte ki a bíróság. 

Pankotai Lili azzal vált ismertté, hogy egy tanártüntetés alkalmával a magyar nyilvánosságot végletekig megosztó slam poetryt adott elő. Jövő című előadásában az oktatás problémáit vette sorra, egyben trágár szavakkal bírálta a kormányt.

Az előadást követően a pécsi gimnázium igazgatója elhatárolódott Pankotai Lilitől, majd a diáklány és az iskola viszonya megromlott. Pankotai önként elhagyta az intézményt, és Budapesten folytatta középiskolai tanulmányait. 

Pankotai Lili jelenleg a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) tanulója. Korábbi iskolája ellen személyiségi jogainak megsértése miatt indít pert. A pécsi gimnázium egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a bíróságtól.

Rovatok