Index Vakbarát Hírportál

Felvétel készült a 92 éves bácsit elgázoló emberekről az eset után

2023. május 11., csütörtök 19:24

Új videók kerültek az RTL Híradó birtokába a május 1-jén történt balesettel kapcsolatban. A tragédia során egy 92 éves román férfit ütöttek el, aki a helyszínen életét is vesztette.

Az Indexen is beszámoltunk róla, hogy május 1-jén este 9 óra körül elütöttek egy, az autóúton szabálytalanul tartózkodó 92 éves férfit, aki  a helyszínen belehalt sérüléseibe. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Az áldozaton autók tucatjai hajtottak át, amire abból lehetett következtetni, hogy a helyszínelők fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten.

A rendőrök még aznap reggel Diósdon, az Arany János utcában megtalálták az idős embert elgázoló kisbuszt. Később azt is kiderítették, hogy a sofőrön kívül még többen is utaztak az autóban. Az összetört járművet leparkolták, levették a rendszámát, majd egy másik kocsiba ültek, és távoztak a helyszínről.

Videón a gázolók

Az RTL Híradó most két exkluzív felvételhez jutott hozzá az M0-s gázolásról. Az egyik felvételen az látszik, ahogy már törött szélvédővel halad az úton a kisbusz.

A második felvételen az látszik, ahogy kisbuszban utazó öt ember közül négyen telefonálnak és beszélgetnek az utcán, egyikük rá is gyújtott a felvétel tanúsága szerint.

Az RTL szerint a bolgár rendőrség már forró nyomon halad, hogy megtalálja az elkövetőket.

Rovatok