Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Tanítaniuk kéne az elbocsátott katonáknak

2023. május 17., szerda 12:32

A honvédelem mindannyiunk közös ügye − mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: felnőtt egy generáció, amely nem találkozott közvetlenül a haza fegyveres védelmének ügyével. Mint mondta, a Honvédelmi Minisztérium idei toborzókampányának célja, hogy bemutassa, ez a haderő már nem az a haderő, amit a fiatalok a szüleik elmondásból ismernek, hanem egy új, digitális, 21. századi, modern haderő, bátor, fiatal magyarok közössége.

Felhívta a figyelmet arra: alapvetően megváltozott a biztonsági helyzet Európában, és a hadseregnek megfelelő elrettentő erőt kell felmutatnia ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek. Kiemelte: a honvédelem mindannyiunk közös ügye, és várják azokat a fiatalokat, akik ehhez, a haza fegyveres védelméhez akarnak csatlakozni. Az iranyasereg.hu oldalon fogadják azokat, akik hivatásosként vagy tartalékosként akarnak csatlakozni a haza fegyveres védelméhez − közölte az MTI. 

A miniszter az ukrajnai háborúról szólva elmondta, Magyarország mindenképpen ki fog maradni a háborúból, és mindent megtesznek azért, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalások kezdődjenek, mert amíg a fegyveres konfliktus nyílt, addig fennáll a szándékos vagy véletlen eszkaláció veszélye.

Hangsúlyozta: a magyar haderő feladata, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért folytatják a haderőfejlesztést. Ennek része az eszközök beszerzése, a harci szellem fejlesztése és a szervezeti átalakítás, mint amilyen a Területvédelmi Erők Parancsnokságának létrehozása áprilisban. Ezek összessége épít fel egy olyan elrettentő erőt, amivel számolni kell a régióban, és ami segít megőrizni Magyarország békéjét.

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy

kedden kapott csapatzászlót az új parancsnokság,

jelezve, hogy a területvédelmi tartalékosoknak nagyon fontos szerepük van és lesz a haza védelmében.

Mint mondta, a parancsnokság a már korábban megalapított két és idén létrejött további öt területvédelmi ezredet irányítja, és „elviszi” a magyar katonát az ország teljes területére. Jelezte: a hivatásos haderő „támaszpontszerűen” van jelen az országban, a területvédelem azonban a helyi tartalékosokra, a helyismeretükre építve, helyben kiképezve, helyben maradva, speciális feladatrendszerrel egészíti ki a hivatásosokat, „a kettő együtt adja a teljes magyar haderőt”.

A miniszter szólt arról is: fontosnak tartják, hogy nőjön a magyar katona ismertsége és megbecsültsége, ennek része mások mellett a honvédelmi táborok rendszere, valamint a kadétiskoláké, aminek a kiterjesztésén most is dolgoznak.

Hozzátette:

sokan azok közül a nagyon értékes katonák közül, akik a fiatalítás körében honvédelmi szolgálati juttatással kiléptek az aktív katonai szolgálatból, igény esetén visszaléphetnek a honvédelem ügyének szolgálatába, például a honvédelem oktatásán keresztül.

Rovatok