„Többek között azért van hazánkban annyi mentálisan sérült fiatal, mert az interneten korlátlanul elérhető felnőttfilmekből szerzik az első tapasztalataikat” – jelentette ki az Indexnek Kovács „Kovi” István, a hazai szexipar legismertebb alakja.
Bár ezt a címkét kifejezetten utálja, a sokak számára csak „pornópápaként” ismert egykori felnőttfilmrendező, producer az Indexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy
Az Index a közelmúltban kétrészes cikksorozatban mutatta be, milyen az, ha valakinek tönkreteszi az életét a szex- és pornófüggőség. Nincs lelkiismeret-furdalása akkor, amikor azt látja, hogy valakit akár az öngyilkosság szélére is sodorhatnak a felnőttfilmek?
Tudom, hogy udvariatlanság, de engedje meg, hogy visszakérdezzek: ugyanezt a kérdést felteszi például egy borásznak is? Hiszen sok egyéb termékhez hasonlóan az alkohol is káros lehet az egészségre, függőséghez, családi tragédiákhoz vezethet. Természetesen ez a veszély a felnőttfilmek esetén is fennáll, de nem én tehetek arról, hogy valakit túlságosan rabul ejt ez a világ.
A már említett cikksorozat első részében az Anonim Szex- és Szerelemfüggők gyűlésére látogattunk el, ahol a tagok nagyjából 80 százaléka férfi volt. Ugyanezt az arányszámot figyelhetjük meg a pornófogyasztási szokásokban is?
Pontos felmérések nem állnak rendelkezésre, de becslések szerint a férfiak javára mintegy 70-30 százalékos megoszlásról beszélhetünk.
Huszonhárom éves pályafutása alatt választ kapott arra, hogy a nők miért elutasítóbbak?
Rengeteg visszajelzés jutott el hozzám, hogy a párok szívesen néznének együtt felnőttfilmeket, ám a nők jellemzően attól tartanak, hogy szexuális célponttá, ha úgy tetszik, „egy darab hússá” válnak. Emiatt volt idő, amikor azt mondtam, hogy ne veszítsük el a lehetséges fogyasztók 50 százalékát, készítsünk olyat filmet, amely a nőknek is tetszik. Voltak is ezen a területen sikersztorik, ilyen volt például A bujaság kertje, de természetesen egy-egy ilyen próbálkozással még nem tudtam megváltoztatni az uralkodó trendeket.
Az anonim gyűlésről egy konkrét esetet is felidéznék: egy férfi arról beszélt, hogy számára az erotikus kazetták egyfajta mesevilágot jelentettek, ahol levezethette a feszültséget. Ez egyedi eset, vagy valóban ezt a funkciót töltik be a felnőttfilmek?
Fején találta a szöget az említett férfi, anno én is hasonló műfaji megjelölést találtam ki. Ha megkérdezték, miként definiálnám az általam készített filmeket, akkor azt mondtam: mese felnőtteknek, amely segítségével egyszerű emberek olyan helyzetekbe képzelhetik bele magukat, amilyenekről egyébként csak álmodni mernének. De természetesen ez csak az egyik funkció, nagyon sokan inkább azért használják, mert nincs partnerük, vagy ha van, akkor nem megfelelő, és ezt az űrt szeretnék valamiképp betölteni.
A fogyasztók – főként a fiatalok – jelentős része ugyanakkor nem meseként, hanem egyenesen tanmeseként tekint ezekre a filmekre, nagyon gyakran azt hiszik, hogy amit ott látnak, az a normális, a való életben is ehhez hasonlóval találkoznak majd. Munka közben hogyan tudta ezt a békát lenyelni?
Úgy, hogy ez ugyanúgy fikció, mint például egy horrorfilm: azért, mert abban azt láttam, hogy ha dühös vagyok a szomszédra, akkor leütöm egy baltával, a való életben még nem cselekszem így. Hasonló a helyzet a felnőttfilmeknél is, a normál életet és a képernyőn látottakat külön kell választani.
A filmek többségében a nézők tökéletes testekkel találkozhatnak, amilyenekkel egy háziasszony vagy egy apuka távolról sem rendelkezik. Legalább ezen a téren nem lehetne valami valósághoz közelebbit készíteni?
Bár soha nem akartam olyat alkotni, amitől mások rosszul érzik magukat, férfiaktól és nőktől is megkaptam azt, hogy a filmek láttán kisebbségi komplexusuk támad, pusztán amiatt, mert nem rendelkeznek olyan méretekkel, adottságokkal, mint a film szereplői. Erre csak azt tudom mondani, hogy nekem például van jogosítványom, de nem várom el azt, hogy versenyeket nyerjek, vagy azzal akár kamiont is vezessek. Pont annyit tudok, és pont annyim van, ami a mindennapi élethez tökéletesen elég. Így kell tekinteni az ágyba bújásra is. Senki nem mondta, hogy a legjobbnak kell lenni, és utol kell érni bárkit. Ráadásul ne felejtsük el, hogy az iparághoz tartozó színészek ebből élnek, nekik a nap 24 órájában az a feladatuk, hogy jól nézzenek ki, ezt pedig nem lehet mindenkitől elvárni, másoknak máshol kell helytállni.
Nincs is igény az olyan filmekre, amelyekben átlagos külsejű emberek szerepelnek?
Van, de ez inkább a home video kategória, amit zömmel nem a profi filmesek gyártanak. Pályám során volt dolgom egy-két ilyen felkéréssel is, de nem ez volt a fő csapásirány.
Kilenc évvel ezelőtt hagyta abba a rendezést. Miért döntött így?
A 2010-es évek elején végképp mindenhatóvá vált az internet, ami ugyan rendkívül hasznos, de látni kell, hogy jó pár iparba belegázolt, ilyen a filmgyártás is. Az utolsó jó időszak a VHS-korszak volt, a kazetták minőségét másolással ugyanis nem lehetett megőrizni. Ezért gondoltam úgy már később, a CD-k, DVD-k megjelenésekor, hogy a hanyatlás elindult, ott ugyanis ez nem jelentett problémát,
elég volt, ha a lépcsőházban egyvalaki megvette az eredeti terméket, majd azt annyiszor reprodukálta a ház lakóinak, ahányszor csak akarta.
A forgalmat ez rendkívüli módon visszavetette, és utána jött csak az internet, ahova filmet készíteni már pláne nem érte meg, hiszen amint az felkerült a világhálóra, két perc múlva már a torrenten figyelt, ahonnan bárki ingyenesen letölthette. Mindezek hatására a cégek sorra mondták vissza a megrendeléseket, illetve azt várták volna el, hogy lebutított, kis költségvetésű filmeket készítsek, amiből én nem kértem. Úgy voltam vele, hogy egy Michelin-csillagos szakács sem megy el egy kolbászsütödébe dolgozni, kivéve, ha az a sajátja.
Úgy tudom, ez volt a döntése gazdasági vetülete, de volt egy másik ok is.
Sok más területhez hasonlóan az ingerküszöb ezen a téren is egyre magasabbá vált, ami korábban még izgató, érdekes és kielégítő volt a nézők számára, az ma már nem elég. Rá kellett jönnöm, hogy amit én csinálok, arra már nincs igény, amire meg van, azt meg én nem vállalom.
Mondana egy példát?
1992-ben kezdtem a pályafutásom, azt megelőzően Magyarországon leginkább csak külföldi stábok forgattak, ami kényelmes volt a szereplőknek, könnyen titokban tarthatták a foglalkozásukat. „Vasfüggönyön túli lányok” – ez volt akkoriban a felkapott szlogen. Aztán amikor megjelentem a piacon, elkezdtem saját gyártású filmeket forgatni, az új szlogen úgy szólt: „magyar filmek, magyar szereplőkkel”, ami kisebb pánikhoz vezetett. Akkoriban sokak titka lepleződött le, hiszen a kazettákat itthon is elkezdtem terjeszteni. Az új koncepció természetesen hatalmas sikert aratott, és ezt most azért meséltem el, hogy legyen összehasonlítási alapunk: régen már az is izgató volt a nézők számára, hogy tudták, azzal a lánnyal, fiúval, akit a filmben láttak, bármikor összefuthatnak az utcán, a boltban, a buszmegállóban. Ez ma már nem elég, lassan a leggusztustalanabb és legagresszívebb jelenetekkel sem éri be a közönség.
De, gondolom, azért van néhány szabály, amit nem árt betartani.
Természetesen, és ebben élen jár Amerika, ott vezették be például először, hogy tilos olyan filmeket csinálni, amelyekben a színész úgy néz ki, mint egy tini. Ez ma már Európában is tiltott, senkit sem szabad tizenévesnek öltöztetni, még akkor sem, ha a szereplő valójában harmincéves. Korábban egyébként én is készítettem ilyen filmeket, de ma már nem lehet. A jogos érvelés szerint a pedofilokat nem a lányok életkora érdekli, hanem az, hogy hány évesnek néznek ki.
2018-ban Az Igazi Kovi néven YouTube-csatornát indított, ahol a forgatási kulisszatitkok mellett az érem másik oldalát is próbálta bemutatni, többek között arról beszélt követőinek, hogy a romantika nem ciki, sőt udvarolni, virágot adni, gyengédnek lenni kifejezetten menő. Ez egyfajta vezeklés, jóvátétel volt a részéről?
Szó sincs erről, hiszen nem követtem el semmilyen bűnt. Az ötlet valójában onnan jött, hogy a barátaim azt mondták, hülye vagyok, ha nem használom ki azokat a tapasztalatokat, történeteket, amelyeket a több mint húszéves pályafutásom alatt összeszedtem. „A világnak ezt hallania kell” – gondolták. Eleinte valóban csak sztorizgattam, majd felvetődött, hogy én lehetnék a XXI. századi Veres Pál, akivel korábban én is dolgoztam egy szerkesztőségben. Emlékszem, százával futottak be hozzá az olvasói levelek, elsősorban párkapcsolati és szexuális témákkal kapcsolatban keresték meg, ő pedig válaszolt a kérdésekre. Innen jött az ötlet, hogy esetleg videós formában én is foglalkozhatnék valami hasonlóval.
Pár év leforgása alatt 93 videót gyártott, és több mint 15 ezer követőre tett szert, a YouTube mégis korlátozni kezdte a tartalmait. Kapott választ arra, hogy miért?
Túl sokan jelentettek, a nézők egy része azt követelte, hogy tegyek 18-as karikát a videóimra, ami azért nevetséges, mert az általam bemutatott tévhitekről, a felnőttfilmek és a valóság nem létező kapcsolatáról éppen a fiatal generációt kellene a leginkább tájékoztatni. Valami miatt mégis kaptam korlátozást, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a hirdetők már nem helyeztek el reklámot a videóimban, ezért azok kevésbé jutottak el a nézőkhöz, és a követők sem kaptak értesítést az újonnan felkerülő tartalmakról. Olyan is előfordult, hogy alaptalanul letiltott az algoritmus, majd a fellebbezésem után öt hónappal a videómegosztó közölte velem: valóban hiba történt, semmi olyan nincs az érintett tartalomban, ami problémás lenne. Ez volt egyébként az a videó, amelyben Maya Goldról, valamint más sztárokról meséltem.
Az utolsó videó 2022 novemberében került fel. Talán felhagy a vloggerpályafutással is?
A valóság az, hogy a YouTube megtagadta a hozzáférésemet a csatornámhoz, nem tudok új tartalmakat feltölteni. A legszebb az egészben, hogy a hirdetésmentes változatra, a YouTube Prémiumra is elő vagyok fizetve, ám a tiltás óta nem tudom igénybe venni a szolgáltatást, tehát kapom a reklámokat, a kártyámról mégis minden hónapban levonják az összeget.
Miért nem mondja le?
Mert ahhoz, hogy ezt megtegyem, be kellene lépni a fiókomba, amit a tiltás miatt jelenleg szintén nem tudok megtenni. Van tehát egy szolgáltatás, amelyet nem tudok igénybe venni, a pénzemre ugyanakkor továbbra is igényt tartanak, patthelyzet alakult ki. Hiába kerestem a videómegosztó munkatársait, nem kaptam egyértelmű választ, emiatt úgy döntöttem, hogy feljelentem a YouTube-ot a GVH-nál, ezt a héten meg is tettem. Hozzáteszem, tisztában vagyok vele, hogy a bankomnál letilthatnám a kifizetést, de nem ez a megoldás, komoly technikai hiba van a YouTube-nál, amelyet orvosolni kellene.
Azóta, hogy abbahagyta a filmrendezést, a vloggerkedés mellett mivel töltötte az elmúlt csaknem tíz évet?
Közvetlenül az után, hogy a fent említett okok miatt egyre kevesebb filmes megrendelést kaptam, egy darabig munkanélküli voltam. Egy barátom felajánlotta, hogy menjek el a kocsmájába sört csapolni, de többre vágytam. Végül a 97 kilós fogyásom vezetett el a mostani munkámhoz: egy 27 éve létező magyar céggel működöm együtt, olyan embereknek segítek az egészséges életmódra átállni, akik hozzám hasonlóan komoly túlsúllyal küzdenek, és szeretnének változtatni. Büszke vagyok arra, hogy az erotika után találtam egy másik olyan területet, amibe szerelmes vagyok, és a jövőben szeretnék is hűséges maradni azokhoz, akik eddig belém fektették a bizalmukat, és természetesen azokhoz is, akik ezután keresnek meg engem. A lojalitás számomra azért is fontos, mert pontosan tudom, hogy én is ennek az útnak köszönhetem az életemet. Persze tudom, még van rajtam 20 kiló súlytöbblet, de tervezek ettől is megszabadulni, szeretnék példakép lenni. Az azonban érdekes, hogy a mai napig kapok filmes megkereséseket.
És igent mond rájuk?
Rendezőként már kevésbé, viszont rá kellett jönnöm arra, hogy az elmúlt csaknem három évtized nem enged el egykönnyen, nem tudom egyik napról a másikra lehúzni a rolót, olyan, mintha anno 1992-ben beleléptem volna egy rágógumiba, és az azóta folyton visszahúzna. Emiatt a forgatásoknak sem szeretnék hátat fordítani, ezért is örültem meg nagyon, amikor körülbelül egy évvel ezelőtt megkeresett egy régi barátom, a Romis Film egyik producere, Adam Cobler azzal az ötlettel, hogy szereplőként csatlakozzak a Kisvárosi történetek című sorozatukhoz, de emellett egy dokumentumfilmet is készítenének rólam. Mindkét felkérésre igent mondtam, előbbi a közelmúltban elindult Magyar Mozi TV csatornán lesz látható, utóbbi pedig a Netflixen, már a konkrét megállapodás is megvan.
Úgy tűnik, szeret több lábon állni, ezért foglalkozik kvázi harmadállásban potencianövelő és vágyfokozó szerekkel is?
Igen, de fontos megjegyeznem, hogy ezeket a termékeket nem én forgalmazom, csupán népszerűsítem őket.
Tehát lényegében influenszerként is dolgozik.
Mondjuk azt, hogy igen, de még erősen tanulom ennek a fortélyait. Mivel szexuális termékekről beszélünk, fokozottan oda kell figyelni arra, milyen szavakat használok. Nem mondhatom például azt, hogy „vedd be ezt a kapszulát, és sikerrel jársz az ágyban”, azt viszont kijelenthetem: „én kipróbáltam, és nekem bevált”. Maradjunk annyiban, hogy még barátkozom ezekkel a felkérésekkel.
Az influenszerek kedvenc mantrája, hogy csak olyan termékeket népszerűsítenek, amelyekkel azonosulni tudnak, és amelyeket nyugodt szívvel ajánlanak másoknak. Ön is ez alapján válogat a megkeresések között?
Igen, csak akkor adom hozzá az arcom és a nevem, ha én is hiszek benne.
Ha ön valóban az egészséges életmód nagykövete, abba hogyan fér bele az is, hogy potencianövelő és vágyfokozó szereket népszerűsítsen? Nem egy rémtörténetet hallottunk már arról, hogy mit tesznek a szervezettel ezek a termékek.
Én az együttműködés elején kikötöttem a cégnek, hogy kizárólag olyan terméket vagyok hajlandó népszerűsíteni, amely természetes anyagokból készült, és ők ezt a feltételt teljesítették. Nyilván az aggodalom valahol érthető, valóban számos silány minőségű termék van forgalomban, nem egyet már be is tiltottak.
Gondolom, ezek a szerek a pornófilmforgatások kötelező kellékei.
Gyakran kérdezték már tőlem, hogy a férfiak használnak-e valamit ahhoz, hogy az egész napos forgatást kibírják. Erre csak azt tudom mondani, hogy soha senkinek az öltözőjében nem álltam ott, és lestem ki, vajon bevesz-e egy tablettát, vagy sem. Nem az én dolgom, hogy egy színész miként teszi magát alkalmassá a munkára. Ugyanakkor nem vagyok vak, és mivel a szintetikus, rossz minőségű termékek heves szívdobogáshoz, magas vérnyomáshoz vezetnek, nemegyszer detektáltam erre utaló jeleket.
Az egyik videójában azt mondta, hogy a hétköznapokban már a harmincas korosztályból is egyre többen használják ezeket a termékeket. Mi ennek az oka?
A zaklatott életmód, az állandó rohanás és az, hogy szinte nincs egy olyan perc sem, amikor úgy igazán el tudnánk engedni magunkat.
És a kapszulák bekapkodása helyett nem lenne jobb az életmódunkon változtatni?
De, sokkal jobb lenne.
Akkor?
Nézze, a saját sorsa felett mindenki úgy rendelkezik, ahogy akar. De nem a stresszmentes lét felé halad a világ, én lennék a legboldogabb, ha a testi és lelki egészségre többet áldoznánk. Sokaknak ugyanakkor egyszerűbb bekapni egy tablettát.
Szakértők egybehangzó véleménye szerint Magyarországon gyerekcipőben jár a szexedukáció. Ön szerint kinek kellene ezt a feladatot elvégezni? A szülőnek? Az iskolának? Az államnak? Esetleg a YouTube-csatornáján keresztül éppen önnek?
Az biztos, hogy ahol most tartunk, az a nullával egyenlő, és ez így nem jó. Egyelőre mindenki egymásra mutogat, senki nem akarja vállalni a feladatot. Közösen kellene fellépni, a szülő és az állam sem kerülheti meg ezt a kérdést, az pedig már régóta téma, hogy teljesen új alapokra kellene helyezni azt, amit az iskolában tanítanak, a tankönyvek ugyanis nem készítik fel a gyerekeket az életre, így a diákok jobb híján a pofonokból tanulnak. Míg a székely bácsi mindennap nyugodtan fekszik le, mert ma sem kellett használnia a Pitagorasz-tételt, addig a fiatalok kételyek között élik a mindennapjaikat, mert nem tudják, miként kellene eligazodni a nagyvilágban, legyen szó a pénzügyekről, az etikáról, a szexről vagy a párkapcsolatokról.
És ami a saját felelősségét illeti?
Korábban a YouTube-on feltettem már azt a kérdést szülőknek, hogy mit szólnának ahhoz, ha én tartanék szexuális felvilágosító foglalkozást a gyermekük intézményében. Egytől egyig olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nincs olyan személy, aki nálam autentikusabb lenne.
És ha kapna ilyen felkérést, vállalná, hogy ténylegesen bemegy egy osztályfőnöki órára, és tart egy szexuális felvilágosító foglalkozást?
Ha az időm épp engedné, vállalnám. Főként azért, mert ha egyéni és/vagy kollektív szinten nem teszünk ez ügyben valamit, annak a mostaninál is súlyosabb következményei lesznek.
Pontosan mire utal ezzel?
Többek között azért van hazánkban annyi mentálisan sérült fiatal, mert az interneten korlátlanul elérhető felnőttfilmekből szerzik az első tapasztalataikat.
Nem hangzik ez az ön szájából kicsit disszonánsan? Hiszen derekasan hozzájárult ahhoz, hogy azok a tartalmak ott legyenek, ahol.
De, disszonánsan hangzik. Sőt, azt is kérdezték már tőlem, hogy átálltam-e a másik oldalra. A válaszom az, hogy nem, hiszen, ahogy arra az interjú elején is utaltam, én a kezdetektől fogva azt mondtam, ez mese felnőtteknek, az általam készített filmek nem gyerekeknek szólnak. Anno küzdöttem is azért, hogy például az újságárusoknál az erotikus magazinokat lefóliázva, a többi laptól elkülönítve tartsák. Ezzel kifejezetten az volt a célom, hogy a Dörmögő Dömötör helyett a gyerek ne valami olyat vegyen a kezébe, amire még nem áll készen. Persze fű alatt így is eljutott hozzájuk, az internetes tiltás pedig végképp nem működik.
Akkor végül is mit javasolna a fiatalok védelme és a mentális sérülések kivédése érdekében?
Csak olyan közhelyeket tudok mondani, mint az időben megtörténő szexuális felvilágosítás, a felelősségteljes védekezés, a mértékletesség, a kalandok helyett a valódi érzelmek priorizálása. Persze ezt így felsorolni könnyű, de a valódi problémák sokkal mélyebben gyökereznek, mint azt elsőre gondolnánk. Ezzel viszont már a mentálhigiénés szakembereknek van dolga, az én kezem ilyen messzire semmiképp sem érhet el, nem vagyok mindenható.
(Borítókép: Kovács „Kovi” István. Fotó: Papajcsik Péter / Index)