Index Vakbarát Hírportál

Nyílt levélben kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítéssel vizsgálja az alapítványában történt erőszakot

2023. május 29., hétfő 16:19

Már több ezren írták alá azt a petíciót, amelyben az aláírók arra kérik Böjte Csabát, hogy ne szembesítse az alapítványban történt szexuális erőszak áldozatát a szerzetest támogató volt és jelenlegi neveltekkel.

Böjte Csaba május 30-ára a szovátai Szent József Otthonba szervezett egy találkozót, amelyen szembesíteni akarják azt a hajdani diákjukat, aki névvel és arccal vállalta, hogy szexuális erőszak áldozata volt a gyermekotthonban eltöltött évei alatt.

A szerzetes azt szeretné, ha a lány újra találkozna a vele egy szobában lakó lányokkal, és meghallgatná azokat a felnőtteket, akik gyerekként szintén a szovátai otthonban nevelkedtek.

Petíció indult

Emiatt az esemény miatt indítottak most petíciót, amelyben az aláírók arra kérik Böjte Csabát, hogy szembesítés helyett inkább a gyermeki jogok és az áldozatok védelmét tartsa szem előtt.

A nyílt levélben emlékeztetnek, hogy a romániai kriminalisztika történetében is példátlanul súlyos jogerős büntetést kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egykori dolgozója, K. Sz.

A másodfokú ítélet nyilvánosságra kerülésével egy időben másik, szintén az Alapítványt érintő erőszaktörténetről számolt be egykori gondozottjuk.

Tisztelt Böjte Csaba! Arra kérjük, tegyen meg mindent azért, hogy a kialakult helyzetben a gyermeki jogok védelme, az áldozatok védelme, a jogszerű tényfeltárás és igazságszolgáltatás maradéktalanul érvényesüljön. A közbizalom helyreállításáért pedig javasoljuk, hogy nyilvánosan, átláthatóan, az arra megfelelő, hivatalos fórumokon adjon konkrét válaszokat arra, mit tesz az Alapítvány a hasonló esetek megelőzéséért, bármilyen fizikai és érzelmi bántalmazás megakadályozásáért

– olvasható a petícióban.

Az aláírók továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy ilyen esetekben az áldozatoknak biztonságos körülményekre, jogi biztosítékokra, személyiségi jogaik, érzelmi és fizikai biztonságuk védelmére van szükségük. Valamint arra, hogy akkor és úgy valljanak szabadon, senki által nem kényszerítve, saját akaratukból a traumáikról, amikor és ahol jogbiztonság, pszichés támogatottság garantált, és nem áll fenn a traumaismétlés veszélye. 

Ezért arra kérik a szerzetest, hogy ne szembesítse a panaszost és a nevelteket, hiszen „az ilyen konfrontációkat már a rendőrség, ügyészség is kivette az igazság feltárását célzó módszerek közül, mert ilyen szembesítő helyzetekben könnyebben érvényesülnek a hatalmi viszonyok, mint az igazság kimondásának vágya”.

Úgy vélik, hogy az ilyen nyilvános eljárások sem a feszültségek oldására, sem a vitás kérdések rendezésére nem alkalmasak. Viszont traumatizálhatják a résztvevőket, elbátortalaníthatják, megfélemlíthetik azokat, akik a jövőben szeretnének segítséget kérni.

Továbbá azt is kérik Böjte Csabától, hogy ne hozza nyilvánosságra az Alapítvány gondozásában lévő gyerekek fényképeit, nevét, és ezeket a gyerekeket ne tegye részesévé a most kirobbant, gyakran eldurvuló vitáknak.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok