Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség büntetőeljárást indít a kordonbontás miatt

2023. június 13., kedd 14:38

A Momentum hetedik alkalommal bontotta el a kordont a Karmelita kolostor elől. A rendőrség közleményben tudatta, hogy igazoltattak a helyszínen és rongálás miatt büntetőeljárást indítanak.

Ahogyan arról már beszámoltunk, hetedik alkalommal is kordont bontott a Karmelita kolostornál a Momentum Mozgalom. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselői és aktivistái kedden reggel hét óra után lebontották az épület körül felállított kordonokat. Az ellenzéki párt ismételt akciójáról a rendőrség közleményt adott ki.  

A kordonbontást a Momentum a Facebook-oldalán is közvetítette. Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa a státusztörvény ellen tiltakozva azt mondta, hogy „a hatalom hazug kordonjait” bontották le a Karmelita kolostornál. A politikus emlékeztetett, hogy ezeknél a kordonoknál a jövőjükért és a tanáraikért tüntető diákokat könnygázzal fújták le és gumibottal verték meg.

Büntetőeljárás indul

„Többen megrongálták az építési területet határoló kerítéselemeket. A rendőrök igazoltatták a helyszínen tartózkodókat” – olvasható a rendőrség honlapján. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szemlét tart a helyszínen, és rongálás miatt büntetőeljárást indít.

„Karmelita Kolostornál az építési területet határoló kerítéselemeket rongálták meg és bontották le többen 2023. június 13-án 7 óra körül. A rendőrök 29 embert, köztük négy országgyűlési képviselőt igazoltattak, valamint erővágókat és az elkövetéshez használt egyéb szerszámokat vettek el a résztvevőktől” – írja a rendőrség. A hatóságok beszámolója szerint más intézkedés nem történt. 

Rovatok