Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor a benzin jövedéki adójának emeléséről: Úgy kellett nekünk, mint púp a hátunkra

2023. június 16., péntek 07:48

Ismét a közrádió vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök. A rögzített interjúban elmondta, a háborús helyzet egyre súlyosabb, a NATO álláspontja pedig sok kérdésben egybeesik a magyar állásponttal. A kormányfő háborúpárti spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, aki szerinte hatalmas emberveszteségek árán szeretne pénzhez jutni. A miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte az Európai Unió migrációs kvótáját, ami mögött szerinte Soros György és fia állnak. Szót ejtett továbbá az inflációról, hol érdemes tartania az embereknek a megtakarításaikat, illetve hogy miért kellett bevezetni a benzin jövedéki adóját.

A háborús helyzet egyre súlyosabb, sok a kiszámíthatatlan elem. Készenlétben kell állni a vezetőknek. A Védelmi Tanács ülésén konkrét feladatokat adtunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A beszélgetést még csütörtök délután rögzítette a közrádió.

A miniszterelnök elmondta, hogy a kormány az ország diplomáciai munkáját is erősíti. Mint fogalmazott, háborús pszichózis van, és a Nyugat álláspontja az, hogy a harctéren meg lehet nyerni a háborút.

A magyar álláspont a béketárgyalásokat szorgalmazza. Amennyiben legalább tűzszünet lesz, az az inflációra is jó hatással lesz

– fogalmazott Orbán Viktor.

A Nyugat stratégiája

A miniszterelnök felidézte Joe Biden amerikai elnök egyik korábbi álláspontját, miszerint nincs abban kivetnivaló, hogy Ukrajna urántartalmú lőszereket kap. „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” – tette hozzá.

Orbán Viktor úgy látja, a NATO eddig óvatos volt a háborút illetően, álláspontja ráadásul egybeesett a magyar állásponttal. A miniszterelnök azt is kijelentette, a NATO és a kormány álláspontjában vannak átfedések, ám a többi ország álláspontja ezzel ellentétes.

A kormányfő elmondta azt is, hogy majd kiderül, észszerű volt-e a Nyugat stratégiája: vagyis le lehet-e győzni az oroszokat úgy, hogy az ukrán katonák harcolnak, a Nyugat pedig csak fegyverekkel támogat.

Ez egy rosszul felmért, kalibrált stratégia, felmérhetetlen veszteségeket termelt már most a háború – jegyezte meg Orbán Viktor.

A béketeremtő Trump

Soros György személye is előkerült a beszélgetéskor, akit a miniszterelnök háborúpárti spekulánsnak nevezett. Szerinte ugyanis a magyar származású amerikai milliárdos hatalmas emberveszteségek árán szeretne pénzhez jutni.

Mindannyian tudjuk, mit kell erről gondolni. Szerintem a békepártiaknak lesz igaza, erkölcsi szempontból is jó helyre álltunk. A végén, ami akár néhány hónapon belül bekövetkezhet, a békepártiaknak lesz igaza, akik többségbe fognak kerülni

– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint aggasztó, hogy eljárást indítottak Donald Trump volt amerikai elnökkel szemben, aki a kormányfő szerint azon kevesek közé tartozik a nyugati világban, aki békét tud teremteni.

A kormányfő úgy látja, Magyarország érdeke is, hogy az Egyesült Államok élén egy békepárti vezető álljon.

Az inflációt „le kell rántani, törni, zúzni”

Az inflációval kapcsolatban elhangzott, hogy májusban 21,5 százalék volt, ami miatt Orbán Viktor szerint óvatosnak kell lenni. Szerinte a kormány világos vállalást tett korábban, de nehéz helyzetben. 

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az orosz energia elleni szankciók az égbe lökték az energiaárakat. Azt is megemlítette, hogy Magyarország importból fedezi a szükségleteit, ezért „mi vagyunk az első számú elszenvedői ennek”.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a kormány vállalása még mindig az, hogy egy számjegyű legyen az infláció, amivel kapcsolatban kijelentette: „Le kell rántani, törni, zúzni.” Hozzátette, az eddig hozott intézkedésekből van, amit már el lehet engedni, van, amit még fenn kell tartani, de kellenek újak is.

Amikor kiszámíthatatlanok a dolgok, akkor minél több stabil pont kell. Az egyik ilyen a költségvetés. Ebben a helyzetben mindenki láthatja, hogy mi felé halad a kormány, reméljük, hogy el tudjuk találni a számokat is

– fogalmazott, hozzátéve, hogy meg kell védeni a családokat, a nyugdíjasokat, a rezsicsökkentést és a munkahelyeket.

Orbán szerint a megtakarításokat állampapírban vagy kincstárjegyben kell tartani

Orbán Viktor szerint nem mindegy az sem, hol tartják az emberek a megtakarításaikat. A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte ezeket állampapírban vagy kincstárjegyben érdemes tartani.

A miniszterelnök felidézte, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozott, amiben arra venné rá az embereket, hogy a banki megtakarítás helyett állampapírban tartsák a pénzüket. Arról is beszélt, hogy adót vet ki a kabinet a banki megtakarításokra, emellett nagyobb kamatot adnak az államkötvényekre, kincstárjegyekre is.

„Nem mindegy, hogy az emberek a megtakarításaikat hol tartják. Háborús időkben az segít, ha kincstárjegyben vagy állampapírban tartják” – vélekedett a miniszterelnök, majd megjegyezte, addig avatkoznak bele a megtakarításokba, amíg a háború tart, ez egy ideiglenes intézkedés.

„Brüsszel miatt” kell emelni a benzin jövedéki adóját

A benzin jövedéki adójának megemelésével kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, erre a lépésre nem volt szükség, „úgy kellett nekünk, mint púp a hátunkra”. Azt is megemlítette, hogy van egy köre a gazdasági intézkedéseknek, ami fölött nem mi állunk, hanem Brüsszel, és ők döntöttek, hogy Magyarországnak meg kell emelnie a gáz és a benzin adóját.

Brüsszeli bükkfanyelven ez azt jelenti, hogy drágává teszik az üzemanyag árát, hogy az emberek kevesebbet fogyasszanak

– vélekedett a kormányfő, aki szerint a csomagolóanyagoknál is ugyanez a helyzet, hozzátéve, hogy éppen ezért meg fog nőni az ára a hulladékfeldolgozásnak is.

Orbán Viktor az interjúban elmondta, hogy a kormány gazdaságvédelmi akciótervet hozott létre, aminek részleteit a jövő héten Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fogja ismertetni. Ezek olyan gazdaságot és embereket támogató intézkedések, amivel ellensúlyoznák a „rossz brüsszeli intézkedéseket”.

A nemrég elfogadott új migrációs kvótát Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte Magyarország szempontjából. A javaslatot Magyarország és Lengyelország nem fogadta el, többen pedig ellenezték.

Nem úgy kell megoldani ezt, hogy szétosztjuk a migránsokat, hanem megvédjük a határokat. Azt hittem, megnyerjük ezt a csatát, erre jött ez a döntés, hogy erővel kényszerítik be őket

– jelentette ki Orbán Viktor, aki leszögezte, mindent megtesz, hogy a migránsok ne akarjanak idejönni. 

„A Soros-birodalom visszavágott”

A miniszterelnök úgy látja, a baloldal megpróbálta letagadni, hogy van ilyen szándék Brüsszelben, de a végén „csak kilógott a szőrös lóláb”. Álláspontja szerint van összefüggés abban, hogy Soros György átadta az irányítást fiának, mint mondta

„a Soros-birodalom visszavágott”.

Orbán Viktor felidézte Alex Soros egyik korábbi megszólalását, aki elmondása szerint sokkal direktebb politikát akar majd folytatni, mint apja. A miniszterelnök szerint Sorosék fellázítják a migránsokat, ezért attól tart, hogy nyáron nagy támadást kell majd visszaverni. Arról is beszélt, hogy szerinte sikertelen volt a német migrációs politika.

Felidézte a napokban történt görögországi hajóbalesetet, megjegyezve, hogy óriási a biztonsági kockázat, megnőtt a terrorcselekmények száma.

Leszögezte, nem azt akarják megmondani, hogy a magyaroknak van igazuk. Csak annyit akarnak, hogy a németeknek Németországban, a magyaroknak Magyarországon legyen igazuk. 

Mondjuk ott vannak Németországban ezek a migránsok, akik nem akarnak idejönni. Fogják, és összegyűjtik őket, beteszik őket Németországban vagonokba, és áthurcolják őket hozzánk, itt meg kirakják őket, mi meg itt fogjuk őket tartani?

– mondta Orbán Viktor.

„Tehát a németek csináljanak olyan migránspolitikát, amilyet akarnak, az az ő hazájuk. Úgy kísérleteznek vele, ahogy jónak látják. Ez meg a mi hazánk, Magyarország a magyarok hazája. Nem akarunk vele kísérletezni” – fogalmazott.

Ne akarják megmondani, hogy kikkel éljünk együtt. Ez Magyarország belügye. Ezek a brüsszeli döntések nincsenek összhangban a magyar jogrenddel

– zárta az interjút a miniszterelnök.

(Borítókép: Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2022. július 15-én. Fotó: Benko Vivien Cher /  Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok