Index Vakbarát Hírportál

150 kilométer per órával száguldozhatott az Árpád hídon a kerékpárost elgázoló autós

2023. július 2., vasárnap 06:22

Halálos baleset történt péntek este Budapesten az Árpád hídon. Egy autós a szalagkorlátot átszakítva gázolt el egy kerékpárost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az igazságügyi szakértő szerint az autó 130–150 kilométer/órával száguldozhatott, mielőtt megtörtént a baleset.

Mint megírtuk, szombat hajnalban elgázolt egy autós egy kerékpárost az Árpád hídon. Az autó átszakította a szalagkorlátot, és elütött egy kerékpárost, majd egy másik autónak ütközött.

Az elsődleges információk szerint mindkét autó száguldva hajtott fel a hídra, ám az egyik sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, és a két gépkocsi összeérhetett. Az ütközés következtében egyikük a szalagkorlátnak csapódott, pont akkor, amikor egy mit sem sejtő biciklis haladt el arra a kerékpárúton.

A kerékpárost akkora erővel gázolták el, hogy két végtagja is leszakadt. A férfi életéért a mentősök a helyszínen is sokáig küzdöttek, majd kórházba vitték, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az RTL Híradónak elmondta, hogy a 26 éves kerékpáros férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. Roncsolt végtagokkal és belső sérülésekkel, válságos állapotban vitték kórházba a helyszíni ellátás után.

A csatornának nyilatkozó igazságügyi szakértő szerint ha az autós a megengedett, 70 kilométer per órás sebességgel közlekedik, és nekicsapódik a szalagkorlátnak, akkor az biztosan megvédi a járdán haladókat. A jármű tehát nekiütközik, és visszapördül az úttestre.

Boncsér Sándor azt is elmondta, hogy a balesetet okozó autó 130–150 kilométer per órával mehetett. Erre enged következtetni az is, hogy a két jármű 150 métert sodródott a becsapódás után.

Azt, hogy a sofőr miért vesztette el az uralmát az autója felett, a rendőrség még vizsgálja. Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárást indítottak. A csatorna úgy tudja, a rendőrségi vizsgálat azt is számba veszi, hogy a két sofőr versenyezhetett egymással.

Rovatok