Nem túlzás azt állítani, hogy csoda történt Esztergomban, legalábbis a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlési határozata erről árulkodik – tudta meg az Index. A közös ügy az uniós források mielőbbi rendelkezésre bocsátása lett, ezért együttes erővel a brüsszeli döntéshozókhoz fordultak.
Esztergomban ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ). Szita Károly, aki Kaposvárt 1994-től vezeti, az MJVSZ-t pedig 2014 óta, azon ritka pillanatok egyikét élhette meg a közgyűlésen, hogy van, amiben még egyetértenek a kormánypárti és az ellenzéki városvezetők is.
Pedig akadnak bőven olyan ellenzéki erős emberek, akik akár szakmai, akár politikai okokból, de a legritkább esetben sem értenek egyet a Fidesz–KDNP színeit képviselő társaikkal.
Ugyanakkor a mostani közgyűlési határozatból kiderült, hogy Magyarország megyei jogú városainak polgármesterei, a Magyarországnak járó uniós források kifizetésénél egységesen arra kérik az Európai Unió döntéshozóit, hogy:
Ha már Magyarország és az uniós intézményrendszer, érdemi fejlemény, hogy augusztus 1-jével létrejön az Európai Ügyek Minisztériuma az igazságügyi tárcából történő kiválással. Az erről szóló törvényjavaslatot kedden kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés.
A Bóka János vezetésével létrejövő új minisztérium létrehozását a 2024. második félévi soros uniós magyar elnökségi feladatok eredményes előkészítésével és lebonyolításával magyarázták. A kormányzati indoklás szerint az új tárca létrehozása megmutatja a magyar kormány elkötelezettségét abban, hogy a korábbihoz hasonlóan ismét sikerre vigye a magyar uniós elnökséget.
Ne feledjük, az eddig az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkáraként működő Bókán kívül Navracsics Tibor továbbra is a porondon van, aki tárca nélküli miniszterként a területfejlesztés mellett az európai uniós források felhasználásáért is felel. Bóka János azt követően lett az európai uniós ügyek minisztere, hogy eldőlt, Tuzson Bence váltja a július 31-én távozó Varga Juditot az igazságügyi tárca élén, ahol egy megtisztított portfóliót kapott.