Index Vakbarát Hírportál

Portik Tamás egykori verőemberét nem tudták kikérdezni a Fenyő-gyilkosságról

2023. július 6., csütörtök 10:53

Folytatódott a Fenyő-gyilkosság tárgyalása, és idén ősszel megoldódhat a 25 éves rejtély, hogy kinek a megrendelésére ölték meg a médiamogult. A bizonyítási eljárás véget ért, több napon át a vád és a védelem kap szót. A vád szerint a gyilkossággal Gyárfás Tamás bízta meg Portik Tamást, aki Jozef Rohácra bízta a végrehajtást.

Az utolsó, 10-es számú védett tanúval folytatódott volna a négy éve tartó tárgyalási maraton a Fenyő-gyilkosság ügyében. A Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban tettek volna fel neki kérdéseket a vád és a védelem részéről, de nem sikerült felvenni vele a kapcsolatot a távmeghallgatáson, mert a férfi éppen a tengeren hajózik. Bár telefonon tudtak vele beszélni, de a bíróság távmeghallgatási rendszerében a két végpont nem tudott már találkozni. Felmerült, hogy a jövő héten ismét próbálják meg személyesen elérni, de erről minden résztvevő lemondott.

Végül Póta Péter bíró olvasta fel a nyomozati vallomást, amiben a tanú elmondta, hogy egykor Portik Tamás verőembere volt. Állítása szerint felbérelték őket, hogy hajtsanak bele Fenyő autójába, majd verje meg a médiamogult. Végül rossz autóba mentek bele, és Portik levette őket az ügyről.

Ekkor kapta meg a megbízást az általa csak Fogászként ismert Jozef Rohác.

A bizonyítási eljárás ezzel be is fejeződött. A szót az ügyésznő vette át, és elkezdte vádbeszédét. Mint mondta, idővel mindig kiderül az igazság, és mindenkinek el kell számolnia a tetteivel. Kiemelte, hogy hiába volt rossz a viszonya Fenyő Jánosnak Gyárfással és Princz Gáborral, utóbbival csak szakmai konfliktusa volt, emberileg jó viszonyban voltak.

Hosszú etapra lehet számítani, több napon át fog beszélni a vád és a védelem is. Egyedül Gyárfás Tamás jelezte, hogy csak pár percig szólal fel a védelmében.

Hangfelvételek a temetőben

A 2019-ben indult perben a Nap TV egykori producere ellen az a vád, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megöletésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak adta ki a feladatot. A vádlottak mindent tagadnak.

A bíróság a Farkasréti temetőben megtalált, Gyárfás és Portik között lezajlott, Portik által titokban rögzített beszélgetések 512 percnyi hangfelvételeit nyelvész szakértők segítségével vizsgálta. Korábban a bíróságon azt a két férfit kérdezhette a bíróság és a vádlottak, akik a hangfelvételekkel megkeresték Gyárfás Tamást. Egyikük, D. István Portik Tamás régi ismerőse volt, aki a 2000-es évek elején többször is találkozott a vádlott élettársával.

A nő egyszer csak beállított hozzá egy zsák gyerekruhával, és közölte vele, hogy ezek nagyon fontosak. Csak évekkel később, amikor a zsák már Kölnbe került egy költözés miatt, nézte meg egy barátjával, hogy mik is ezek a ruhák. Ekkor találták meg a textíliákba belevarrt hanghordozókat.

Először nem merték áthozni a határon, így a bécsi pályaudvar egyik csomagmegőrzőjében rejtették el. Innen került el a későbbiekben a Farkasréti temetőbe, majd a rendőrséghez. Még mielőtt a hatóságokhoz kerülhetett volna az anyag, a két tanú kézzel leírt néhány idézetet, és diktafonra is felvett pár mondatot a felvételről. Ezekkel még 2017-ben valaki megzsarolta Gyárfás Tamást.

Várhatóan idén ősszel, novemberben megoldódhat a 25 éves rejtély, hogy kinek a megrendelésére ölték meg Fenyő Jánost.

(Borítókép: Dr. Póta Péter bíró a tárgyalóteremben, a képernyőn Portik Tamás a bv. intézetben, TEK-esek között. Fotó: Porkoláb Zsófia / Index)

Rovatok