Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor jegyzi a felszámolásról szóló legújabb kormányrendeletet

2023. július 6., csütörtök 09:20

A miniszterelnök jegyzi Magyar Közlönyben megjelent rendeletet, amely a felszámolási eljárás veszélyhelyzeti szabályairól szól. A szabályozás a Dunaferr ügyét is érinti.

A Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet „a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet módosításáról”.

A rendeletben nem szerepel konkrét utalás, cégnév a módosításban, a dátum alapján arra lehet következtetni, hogy az újabb kivételes veszélyhelyzeti döntés is a Dunaferr miatt született, hiszen a kormány éppen április 17-én hozott egy speciálisan a felszámolás alatt álló cégre szabott rendeletet – írja a 24.hu.

Az új szabály szerint a munkáltató személyében bekövetkező változásnál, az átvételkor általában a munka törvénykönyvének szabályai érvényesek, ám kivételt jelent az Mt. 36. § (2) bekezdése és 39. §-a. A lap szerint ez a Dunaferr esetében a dolgozók miatt fontos, hiszen a törvény egyebek mellett azt rögzítette, hogy az átadó és az átvevő munkáltató

egyetemlegesen felel az átszállást megelőzően esedékessé vált munkavállalói követelésért, ha a munkavállaló az igényét az átszállást követő egy éven belül érvényesíti.

Ehhez képest az új rendelet szerint

az átvevővel szemben azok a munkaviszonyból eredő követelések érvényesíthetőek, amelyek az átszállást követően keletkeztek. Azok a munkaviszonyból eredő követelések, amelyek az átvétel időpontját megelőzően keletkeztek, nem szállnak át az átvevő munkáltatóra.

A rendeletet Orbán Viktor jegyzi, csütörtöktől hatályos, és a folyamatban lévő felszámolási eljárásokban is alkalmazni kell. Nem tudni, hogy a rendeletet megelőzte volna társadalmi egyeztetés.

Rovatok