Index Vakbarát Hírportál

Egy mozgássérült magyar utas nem tudott felszállni a Ryanair gépére, az édesanyját megfenyegették

2023. július 10., hétfő 09:56

Egy kilencfős család Ciprusra utazott volna, ám végül nem tudtak felszállni a Ryanair járatára pénteken. A légitársaság munkatársaitól hiába kértek segítséget kerekesszékes fiuknak, a budapesti reptéren nem engedték őket a sor elejére, és a segítő szolgálatot sem értesítették. A családot hatszázezer forintos kár érte.

Rados Ágnes az RTL Híradónak elmondta, hogy már többször utazott mozgássérült fiával, ezért tudják, hogy fontos időben kiérkezniük a repülőtérre. Segítséget mindig kérnek, hogy ne kerekesszékkel állják ki a sort, de másokat sem szeretnének feltartani.

A család kérte, hogy küldjenek reptéri segítőt, de a Ryanair ügyintézője közölte, hogy „nincs priority lehetőség”, ezért álljanak be a sor végére. Az édesanya elmondta, hogy nem akartak vitatkozni a hölggyel, mert „ideges volt, az asztalra csapott, és látszott rajta, hogy nincs jó passzban”.

A riportból az is kiderült, hogy 40 perc várakozás után hiába kerültek sorra, az ügyintéző segítséget kért a mozgássérült fiú becsekkolásához, mivel bevallása szerint nem csinált még ilyen feladatot”.

Mire a kerekesszékkel odaértek a kapuig, már nem szállhattak fel. Az édesanya szerint legalább harminc embert hagytak ott a terminálon.

Rados Ágnes ekkor már türelmetlenül jelezte, hogy nem ők tehetnek a késésről. Az édesanya hiába kért segítséget a kapunál álló férfitól. Megfenyegették, hogy feljegyzést írnak róla a viselkedése miatt.

A Ryanair időt kért az ügy kivizsgálására

Az édesanya nem tett kárt senkiben, nem hívták ki hozzá a rendészetet, de a viselkedésére hivatkozva nem adott nekik új jegyeket a Ryanair. Rados Ágnesnek újból ki kellett fizetnie a repülőjegyeket, amivel legalább 600 ezer forintos kár érte őket – tették hozzá.

Az RTL Híradó levelet írt a Ryanair légitársaságnak, amely válaszában időt kért az ügy kivizsgálására. A Budapest Airport bocsánatot kért a családtól.

Ahogy az Index beszámolt róla, a múlt héten szintén a Ryanair járatán adódott problémája egy mozgássérült magyar utasnak. Singer Viktor a Ryanair légitársasággal utazott Milánóba, de a visszaúton már arról tájékoztatták, hogy az elektromos kerekesszéke akkumulátorát nem viheti fel a repülőgépre. A mozgássérült férfi kártérítést és sérelemdíjat kér a légitársaságtól, mivel már többször utazott repülővel, de soha nem volt még hasonló problémája.

Rovatok