Index Vakbarát Hírportál

Rendkívüli kormányülést hívhat össze Orbán Viktor

2023. július 11., kedd 15:49

Háromnapos, rendkívüli, kihelyezett kormányülést tarthat a magyar kormány a következő napokban – értesült az atv.hu kormányzati forrásokból.

Az ATV szerint Orbán Viktor a kormányülésen számol be a jelenleg zajló a NATO-csúcs és Svédország NATO-csatlakozási folyamatának fejleményeiről, valamint az ukrajnai háborút is értékelik. A kormányfő kedden a külgazdasági és külügyminiszterrel és honvédelmi miniszterrel együtt utazott el a litvániai csúcstalálkozóra. Nemrég Joe Biden amerikai elnökkel is találkozott.

A lap úgy tudja, hogy a rendkívüli, kihelyezett kormányülésre még ezen a héten, a miniszterelnök hazaérkezése után sor kerül (az ülés helyszínéről egyelőre nincs hír). A portál azt írta, várhatóan a kormányülésen vitatják meg azt is, hogy a magyar parlament mikor dönthet Svédország csatlakozásának jóváhagyásáról. 

Amiatt, hogy Törökország is megkezdi a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját, az ATV szerint az is valószínűsíthető, hogy az Országgyűlésben is rendkívüli ülést kell összehívni. A kormány ugyanis korábban azt ígérte: nem Magyarország utolsóként hagyja jóvá a svédek csatlakozását.

A kormányülésen jó eséllyel áttekinthetik a legfontosabb gazdasági kérdéseket, illetve az EU-költségvetés kérdését és az uniós források helyzetét is. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter ez ügyben azt nyilatkozta az Indexnek, akadálymentes a 2014–2020-as időszak forrásainak biztosítása, a nyertes pályázóknak decemberig kell végezniük az elvégzett beruházásaik utáni papírmunkával. Ugyanakkor Magyarország még jövőre is elszámolhat az Európai Bizottsággal, sőt a hétéves ciklus záródokumentuma minden bizonnyal 2025-re marad.

Rovatok