Index Vakbarát Hírportál

Gázolajjal pusztítják a fákat Siófokon

2023. július 12., szerda 06:00

Gázolajjal öntöttek be több fát Siófokon – számolt be közösségi oldalán Lengyel Róbert polgármester. Úgy véli, hogy azért rongálhatnak, mert a növények kitakarják a vízparti kilátást.

Újabb farongálások a parton – írta Facebook-oldalán Siófok polgármestere. Lengyel Róbert szerint több helyen belefúrnak az élő törzsbe, és gázolajjal vagy vegyi anyaggal öntik be a lyukakat. Nemrég három egészséges fa is a rongálók áldozatául esett.

A probléma már évek óta fennáll, főleg az épülőfélben lévő vagy az új építésű épületek előtti partrészeken

– közölte.

A polgármester úgy látja, hogy „egyeseknél a fa látványa nem fér bele az ablakkal szemközti balatoni panorámába”.

Hozzátette, hogy nem lehet minden fához rendőrt állítani, ahogy térfigyelő kamerákat sem kihelyezni, ezért dolgoznak azon, hogy minél hamarabb felelősségre vonják az elkövetőket. 

Mint írta, „normális gondolkodású és lelkületű ember nem is csinál ilyet”.

Rovatok