Index Vakbarát Hírportál

Bedrogozva száguldozott egy férfi az M3-as autópályán

2023. július 13., csütörtök 14:47

Előállítottak a rendőrök egy budapesti férfit, aki életveszélyesen közlekedett kedden az M3-as, majd az M30-as autópályán.

Kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy 37 éves budapesti férfival szemben – közölte a police.hu.

Mint írták, több bejelentés érkezett kedd délelőtt arról, hogy egy sofőr életveszélyesen közlekedik az M3-as, majd az M30-as autópályán. 

A férfi a leállósávban hajtott végre előzéseket, de volt, akire a kormányt is ráhúzta.

A gyors intézkedésnek köszönhetően hamar előállították a veszélyes sofőrt.

Az ellenőrzéskor zavartan viselkedett a férfi, összefüggéstelenül beszélt, gyakori hangulatváltozásokat produkált és erős szomjúságérzete volt. Alkoholszonda tesztje negatív lett, míg a kábítószergyorsteszt kokainra mutatott pozitív jelzést – ismertették.

A sofőr autójában alufóliába csomagolt, sárga, kristályos anyagot találtak. Emellett késeket, gázspray-t, valamint egy gumilövedékes fegyvert is lefoglaltak az egyenruhások.

A férfit előállították a rendőrök, majd gyanúsítottként hallgattak ki – tették hozzá.

Rovatok