Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: A kormány még az ivóvízellátáson is nyerészkedik

2023. július 13., csütörtök 12:48

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebook-oldalán kelt ki magából, amiért szerinte a kormány még az ivóvízellátáson is nyerészkedik. Karácsony azt is elárulta, hogy minden egyes köbméter vízen a fővárosnak vesztesége termelődik, összesen mintegy 13 milliárd forint értékben.

„Mint a vízfolyás, úgy megy a Budapest- és önkormányzat-ellenes sarcpolitika. Még az ivóvízellátáson is nyerészkednek” – kezdte bejegyzését Karácsony Gergely, aki arról is megemlékezett, hogy több Budapest környéki településen is vízkorlátozásra kell készülni, míg a Fővárosi Közgyűlés minden erejével biztosítja a budapesti ivóvízellátás biztonságát.

A fővárosi vízellátást a poszt szerint nemcsak a három-négyszeresére emelkedett energiaárak nehezítik, hanem az is, hogy a kormány 4,5-szeresére emelte a közműadót.

Budapestnek évente hárommilliárdot kell fizetnie a kormánynak azért, mert a budapesti háztartásokban folyik a víz a csapból. Nonszensz

– olvasható a bejegyzésben. 

Erre jön még pluszban az is, hogy a kormány döntése nyomán az ország összes vízszolgáltatójának a tíz évvel ezelőtti áron kell adni a vizet a nagyvállalatoknak, erőműveknek is.  

Emiatt minden egyes köbméter vízen a fővárosnak vesztesége termelődik, összesen mintegy 13 milliárd forint értékben. 

„Ráadásul a kormány szerint a most államosított szolgáltatók részére is áron alul, veszteséggel kell majd átadni a Fővárosi Vízműnek az ivóvizet. Vagyis a Fővárosi Önkormányzatot kötelezik majd az államosított szolgáltatás költségeinek finanszírozására! Újra: nonszensz” – fogalmazott Karácsony.

A 13 milliárdos veszteségből 5,5 milliárd kompenzációját kérte a főváros a kormánytól, de a kormány nem foglalkozott a kéréssel.

Nem hagyjuk annyiban, a főváros ismét az Energiaügyi Minisztériumhoz fordult. Bemutatjuk, hogy mennyi energiát spóroltunk, mennyi többletköltségünk keletkezett, amit az a hatóság is elismert, amely az árakat szabályozza. Ha a kormánynak is fontos az ivóvízellátás, nem nézhet félre tovább. Megvédjük a budapestiek ivóvízellátását, megvédjük Budapestet!

– zárta gondolatait a főpolgármester.

Rovatok