Index Vakbarát Hírportál

Ezeken a magyar településeken már készülhetnek az ivóvízhiányra

2023. június 24., szombat 07:12

Még el sem kezdődött igazán a kánikula, már arra figyelmeztetik az agglomerációban élőket, hogy fokozottan ügyeljenek a vízfogyasztásukra. Nagykovácsiban a héten több lakos is tapasztalt nagyon alacsony víznyomást – derült ki az ATV Híradó riportjából.

Nagykovácsiban a vízszolgáltató már most takarékosságra kéri a lakosságot. Tavaly júliusban ugyanis vízkorlátozást kellett bevezetni itt és másik 22 településen a kánikula miatt.

A helyiek szerint megoldás lehetne, ha bizonyos fogyasztás felett magasabb díjat kellene fizetni a vízért, ugyanis már most is előfordul, hogy este tíz óra után már csak csordogál a víz a csapból.

Az ATV megkereste Kiszelné Mohos Katalint, Nagykovácsi polgármesterét, de nem sikerült elérni, a titkárság pedig azt mondta, ők pedig nincsenek felhatalmazva arra, hogy felhívják őt.

A legrosszabb helyzetben tavaly Solymár volt, több településrészen napokig nem volt víz. Most a főváros nyújt segítséget nekik. Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron. A közel 800 millió forintos beruházást Menczer Tamás, Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője jelentette be pénteken, a településen tartott sajtótájékoztatóján.

Megkérdezte az híradó stábja a Duna Menti Regionális Vízművet, hogy melyek a legveszélyeztetettebb települések, és készültek-e fejlesztési tervek a vízgondok megoldására. 

A legveszélyeztetettebb települések idén:

Ezen települések egyes részein kialakulhat vízhiány, ezért takarékoskodást kérnek a lakosságtól, mert a fogyasztás sokszor meghaladja az ellátórendszer kapacitását. A fejlesztési tervekről azonban nem esett szó válaszukban.

Ürge-Vorsatz Diána, a CEU docense, klímakutató szerint a vízhiányos időszakok a klímaváltozás jele, emiatt sem szerencsés az akkumulátorgyárak telepítése. Szerinte inkább több zöldfelületet kellene kialakítani. A klímakutató szerint ha nem teszünk sokkal többet a klímaváltozás ellen, a vízhiányok gyakorisága és súlyossága biztosan nőni fog.

Rovatok