Index Vakbarát Hírportál

Kocsis Máté üzent Jámbor Andrásnak: Ti, kommunisták, tényleg nem szégyellitek magatokat?

2023. július 13., csütörtök 07:52

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdai Facebook-posztjában reagált Jámbor András bejegyzésére, amelyben a Szikra Mozgalom képviselője közölte, hogy halálosan megfenyegették. Kocsis Máté azt állítja, Jámbor András importálta vissza a magyar politikába az erőszakot.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerda esti Facebook-posztjában válaszolt Jámbor Andrásnak, a Párbeszéd – Zöldek frakció tagjának, a Szikra Mozgalom képviselőjének.

A posztja elején elismerte, bűncselekmény érte a szélsőbaloldali politikust, és elvárja a hatóságok hatékony és gyors cselekvését. Ahogy azt korábban megírtuk, a Szikra Mozgalom képviselőjét megfenyegették, amiért feljelentést tett.

Azonban feltette a kérdést, hogy miért csodálkozik ezen Jámbor András. Hozzátette, a Párbeszéd tagja az erőszak eszközéhez nyúlt, ezért válhatott ő is áldozattá. Kiemelte,

Aki az erőszak eszközéhez nyúl, az maga is könnyen az áldozatává válik. Sokan megmondták előre, így is lett, és ez rossz irány.

Kocsis Máté „a teljesség igénye nélkül” sorolta fel mindazt, amiért Jámbor András megérdemli, hogy végül a saját csapdájába esett. A frakcióvezető felemlegette, amikor közhivatalokat foglaltak le munkaidőben a szélsőbaloldali politikusok, valamint fenyegették a jobboldaliakat lámpavasra akasztással.

Akkor hallgattál és csak vigyorogtál. Tetszett neked. Most pedig megszeppentél, mert valaki veled csinálja, téged fenyegetnek

– írja posztjában Kocsis Máté. 

A pedofilügyet sem hagyta szó nélkül a frakcióvezető. Kiemelte, hogy a Szikra Mozgalom egyik tagjának lakásán 70 ezer gyomorforgató pedofil tartalmat is találtak, két-három éves gyermekekről is. Azt is hozzátette, hogy a felvételek közül több is egy másik szélsőbaloldali politikus lakásán készült el, akivel Jámbor András több fotón is együtt szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője felháborodva zárta posztját, mivel még mindig nincs következménye a pedofilügynek, mindeközben a szélsőbaloldali politikusok tovább vádaskodnak és támadnak Kocsis Máté szerint.

Ti, kommunisták, tényleg nem szégyellitek magatokat?

– zárja írását a politikus.

Rovatok