Index Vakbarát Hírportál

A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa

2023. július 15., szombat 06:20

Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe”. Mint mondta, ha a pályán marad, akkor tovább leplezi a rendszer hibáit.

„Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni. A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe” – írta Jocó bácsi közösségi oldalán, majd megköszönte Veiszer Alindának az interjút, amelyben részletesen beszél döntése hátteréről. 

Ezt a rendszert én már nem akarom megváltoztatni, mert ha nem is lenne most státusztörvény, ugyanott tartunk, mint 2015-ben, sőt még rosszabb a helyzet

– nyilatkozta a történelemtanár. Hozzátette,

döntése fő oka, hogy úgy érzi, ő is alkotóeleme annak, hogy „ez a gyermekeket megnyomorító rendszer működik”. 

A rendszer hibáinak szemléltetésére elmondta, nem tud olyan tantárgyat mondani az elmúlt tíz évben, amelyet ne tanított volna legalább egy hónapig. Elmondása szerint történelemtanárként tartott már rajz-, ének-, fizika- vagy akár kémiaórát is.

Az óra előtti nap felhívtam mondjuk egy fizika szakos kollégát, mert én készültem, anyagot gyűjtöttem, videókat nézegettem, kísérleteket csináltam otthon, hogy hogyan tudnám ezt jobbá tenni. Tényleg lelkesen csináltam. De azt éreztem, hogy ezzel én is tartom a hátam, és én is elleplezem a rendszer hibáit

– árulta el. Mint mondta, a szülők kívülről csak azt látták, hogy az órákat megtartották, és habár a történelemtanár tartja, de a diákok haladnak az anyaggal. A teljes beszélgetés a Patreon oldalán érhető el.

Mint írtuk, Jocó bácsi korábban sokszor emelte fel szavát az oktatási rendszer hibái miatt, és a pedagógustüntetések aktív tagja is volt. Közösségi oldalán többek között arról is írt, hosszú évek óta élete része a sztrájk és a tüntetés, és arra buzdított mindenkit, hogy álljon ki a fontos ügyek mellett.

Rengeteg tanár mondott fel az utóbbi időben

Nem csak Balatoni József mondott fel a státusztörvény kapcsán. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint nyolcból öt matektanár mondott fel egy szombathelyi gimnáziumban júliusban.

A PSZ Vas vármegyei vezetői arról beszéltek a Szombathelyi Televízióban, hogy nincs olyan iskola a vármegyében, ahonnan az életbe lépő státusztörvény miatt ne távozna pedagógus. Júniusban Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapító tagja is letétbe helyezte a felmondását arra az esetre, ha a parlament megszavazná a státusztörvényt.

Arról, hogy pontosan mi változik ezután,  itt írtunk részletesen.

Tüntetéssorozat előzte meg a törvény elfogadását

Június 6-án, kedden megírtuk, Pintér Sándor a Krétában tájékoztatta a tanárokat arról, hogy benyújtotta a kormány a státusztörvény tervezetét, amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Mint ismert, az új szabályozás minden eddiginél nagyobb felháborodást váltott ki. A dulakodásig, kordonbontásig és könnygázig fajuló tüntetéseket is ez hívta életre, a diákok már a Sándor-palotánál is akcióztak, ahol arra kérték Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ha a törvényjavaslat az Országgyűlés elé kerül, és elfogadják, ne írja alá.

Végül júliusban a tüntetéssorozat ellenére a az országgyűlés elfogadta a státusztörvényként emlegetett „A pedagógusok új életpályájáról” címet viselő törvényt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index kérdésre korábban úgy nyilatkozott, az új szabályozás a tanárok érdekeit szolgálja. Mint mondta, egy jó státusztörvénynek az oktatást, annak színvonalát és a gyerekek érdekeit kell szolgálni, ez jó, ha összhangban áll a pedagógusok érdekeivel. A kormány szerint fontos, hogy a pedagógusok megfelelő körülmények között taníthassanak, a bérszínvonal területén jogos kritikák vannak, ezért próbálják azokat felzárkóztatni.

Rovatok