Index Vakbarát Hírportál

Több kisgyermeket is elgázolt a zebrán egy rátkai sofőr

2023. július 19., szerda 18:23

Két kislányt és egy kisfiút ütött el a zebrán kedden egy szabálytalanul közlekedő sofőr Rátkán. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Baleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Rátkán kedd délután – közölte a police.hu.

Mint írták, az autós megállt, hogy átengedje a kerékpárt és rollert toló gyerekeket a zebrán, amikor egy másik, szabálytalanul közlekedő sofőr elütötte, illetve elsodorta a gyalogos-átkelőhelyen közlekedő két kislányt és kisfiút. Utóbbi súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. A két kislánynak nem esett komolyabb baja, de a lelki megrázkódtatás erősen megviselte őket.

A balesetet okozó sofőr többször is megsértette a közlekedési szabályokat.

Átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát, továbbá kikerülte azt az autót, amelyik megállt, hogy átengedje a gyerekeket a zebrán

– ismertették.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, emellett kérik a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat, és legyenek figyelmesebbek.

Rovatok