Index Vakbarát Hírportál

A szakszervezet szerint már több mint kétezer pedagógus mondott fel

2023. július 20., csütörtök 08:30

A Pedagógusok Szakszervezete szerint biztos, hogy több mint kétezer pedagógus felmondott a státusztörvény miatt. A Belügyminisztérium azonban azt közölte, hogy nincs ismerete a korábbi évektől eltérő munkaerőpiaci mozgásról.

Több mint kétezren már be is adták a felmondásukat az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt – közölte Gosztonyi Gábor a Népszavával. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint ezt már biztosan tudják, de több mint háromezren jelezték azt is, hogy ilyen lépésre készülnek.

Ez a szám várhatóan növekedni fog, sokan ugyanis kivárnak szeptemberig, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést

– fogalmazott Gosztonyi Gábor.

Mint megírtuk, a státusztörvényt július 4-én fogadta el a parlament, amellyel jövő januártól megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti státusza, továbbá növekedhet a munkaterhelésük és át is vezényelhetik őket más intézményekbe.

A lap megkeresésére a Belügyminisztérium azt közölte, hogy „a pedagógusok korábbi évektől eltérő munkaerőpiaci mozgásáról nincs ismerete”. A minisztérium szerint a munkáltatók tájékoztatni fogják a januárban esedékes jogviszonyváltásról a pedagógusokat, akik idén szeptember végéig nyilatkozhatnak, hogy ezt elfogadják-e.

Gosztonyi Gábor szerint ez azzal jár majd, hogy sokan tanév közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják majd.

Rovatok