Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor elárulta, hogy mit kell tenni

2023. július 24., hétfő 16:56

Orbán Viktor a Facebook-oldalán posztolt egy képet, amiben elárulta, hogy mik a céljaik és mit kell tenniük.

Orbán Viktor szombat délelőtt tartotta idei tusnádfürdői beszédét, amelyben általában politikai iránymutatásával is megismerkedhetnek a hallgatók. A miniszterelnök az Európai Uniót kiöregedett bokszbajnokhoz hasonlította, beszélt a Kína és az Egyesült Államok közötti versenyről, az Európa előtt álló vitákról és arról is, hogy mit kell tennie Magyarországnak.

Most – a beszédre visszautalva – a Facebook-oldalán is elárulta, hogy mit kell tenni.  A bejegyzés szerint:

Mint ismeretes, Orbán Viktor idei beszédéből is kisebb diplomáciai botrány lett. Elsőként a csehek, majd a románok is tiltakoztak a beszéd egy-egy része miatt. Utoljára pedig a szlovákok kérették be a magyar nagykövetet a beszéd egyes részei miatt. Egészen pontosan az verte ki a biztosítékot, hogy a kormányfő Szlovákiáról mint elszakított országrészről beszélt.

„Csehszlovákia (és később Szlovákia) vagy Magyarország egyformán utódállamai Ausztria–Magyarországnak. A mai Magyarországtól ezért semmit nem szakíthattak el. Szlovákia területi integritásának vagy szuverenitásának bármilyen közvetett vagy közvetlen megkérdőjelezése számunkra abszolút elfogadhatatlan” – írta állásfoglalásában a szlovák külügyminisztérium.

Rovatok