Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az Árpád hídi tragédia elkövetője

2023. július 27., csütörtök 16:43

A rendőrség július 9-én vette őrizetbe az Árpád hídi gázolóként elhíresült férfit. A 33 éves elkövető beismerő vallomást tett, és arról is beszélt, hogy miért kezdett el gyorsítani.

Ahogy beszámoltunk róla, július 1-jén hajnalban horrorisztikus közlekedési baleset volt az Árpád hídon. A szemtanúk szerint spontán versenyzés alakult ki két BMW és egy Mercedes között a Róbert Károly körúton.

A módosított, 690 lóerős Mercedes AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot elgázolt egy biciklist. Az autó továbbcsúszott, nekiment egy másik autónak, majd a fejére fordulva állt meg. A 26 éves kerékpáros életét már nem tudták megmenteni.

Az Árpád hídi tragédia elkövetőjét július 9-én tartóztatta le a rendőrség, majd a Fővárosi Főügyészség elrendelte, hogy a bűnismétlés veszélye miatt börtönben maradjon a férfi. Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárást indítottak, de a jogerős ítéletre még várni kell.

A rendőrök már a kórházban előállították a Mercedes sofőrjét, aki a helyszínen elismerte a tettét. A 24.hu úgy tudja, a baleset okozója beismerte a bűnösségét, viszont tagadja, hogy versenyzés történt.

A férfi szerint csak azért ment gyorsan, mert túl közel és gyorsan jöttek utána.

A tragédia ellenére is száguldoznak az Árpád hídon

Mint írtuk, a budapesti rendőrök az elmúlt hétvégén is ellenőrzést tartottak a tragédia helyszínén. Július 21-én és 22-én este is több órán át figyelték a forgalmat az Árpád hídon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Pestről Budára közlekedők között 60 járműnél mértek sebességtúllépést, míg a Budáról Pestre vezető oldalon 34-en nem tartották be a megengedett sebességet. Közülük két „dobogós” gyorshajtót is megörökítettek a felvételek:

EGY MERCEDES 171 KILOMÉTER PER ÓRÁVAL, MÍG EGY BMW 158 KILOMÉTER PER ÓRÁVAL HALADT AZ ÁRPÁD HÍDON.

A baleset miatt újraírják KRESZ-t 

A tragédia után pár nappal kerékpárosok tüntettek az Árpád hídnál és a rendőrség Teve utcai székházánál is, hogy teremtsenek biztonságosabb közlekedési feltételeket a közutakon mindenki számára. Lázár János építési és közlekedési miniszter a július 11-én tartott sajtótájékoztatón bejelentette, megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának az előkészületét, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra.

Rovatok