Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás szerint a harctéren nincs megoldás, csak halál

2023. július 31., hétfő 17:05

A szlovák külügyminiszter hisz a fegyverszállításokban, és igaza is lenne, ha ennek a konfliktusnak lenne megoldása a harctéren, de nincs – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek hétfőn.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy a harctéren csak halál van, megoldás nincs. Éppen ezért szerinte a fegyverek helyett most már a békéről kellene dönteni.

Az igaz, hogy ezt a döntést Moszkvában is meg kell hozni. Meg Washingtonban is. Brüsszel majd követi az utóbbit. A magyar kormány álláspontja változatlan, Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kell vinni

– tette hozzá az államtitkár.

Menczer Tamás vasárnap a Facebook-oldalán felvetette: ha a következő négy évben nem lesz háború, miért kellene fegyverszállítmányokat finanszírozni? Ugyanis az EU-s külügyminiszterek a legutóbbi tanácskozáson azt a javaslatot vitatták meg, amely szerint a következő négy évben évente ötmilliárd eurót kellene költeni arra, hogy az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat finanszírozzák – fűzte hozzá.

Miroslav Wlachovsky szlovák külügyminiszter korábban többek között azt írta a közösségi médiában: „a háború akár holnap befejeződhet. Nem az EU a probléma, hanem Oroszország az”. Később arról írt: reméli egyértelmű, ki az agresszor.

Rovatok