Index Vakbarát Hírportál

Az egészségügyi szakdolgozók béremelése ellenére is van, aki kevesebb pénzt kap, mint eddig

2023. augusztus 1., kedd 07:05

Az egészségügyi szakdolgozók béremelése ellenére is van, aki kevesebbet visz haza, mint eddig. A veszprémi kórház egyik dolgozója ugyanis arról számolt be, hogy megszüntették a korábban neki járó illetménykiegészítést, emiatt augusztusban már 60 ezer forinttal kevesebbet kap kézhez.

Mint megírtuk, Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára még májusban közölte, hogy júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére.

Az RTL Híradó beszámolója szerint az emelés az augusztusban megkapott fizetésben látszik majd először, ennek azonban nem mindenki örül. A veszprémi kórház egyik dolgozója a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az intézmény módosította a munkaszerződését, amelyből az derült ki, hogy az alapbére valóban nő, mégpedig bruttó 296 ezer forintról 377 ezer forintra, de a korábban járó illetménykiegészítést megvonják tőle.

Így valójában 60 ezer forinttal kevesebb pénzt kap a korábbi fizetéséhez képest.

A Híradó kereste a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházat, hogy megtudják, mi az oka az illetménykiegészítés megvonásának, és más dolgozót is érint-e, de kérdéseikre nem válaszoltak.

A Független Egészségügyi Szervezetnél több hasonló esetről hallottak már, szerintük ez jogszabályellenes és újabb felmondásokhoz vezethet.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a csatornának azt mondta, hogy ezáltal a kormányzati szándék, hogy a szakdolgozóknak 18 százalékkal emelkedjen a jövedelme az alapilletmény-besorolás következtében, nem fog beteljesülni. 

Hiszen ha a munkáltatói részt lecsökkentik, akkor a kettő ki fogja egyenlíteni egymást, és előfordulhat még az is, hogy kevesebb lesz az összjövedelme

– tette hozzá.

Rovatok