Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók

2023. augusztus 4., péntek 17:24

A napokban kapják kézhez az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket – mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára, Takács Péter pénteken Budapesten, egy sajtótájékoztatón.

A béremelés csaknem 84 ezer ápolót és az egészségügyben dolgozókat érinti. 

2010 óta több ütemben, jelentősen nőtt az ápolók bére, legutóbb tavaly januárban volt 10 százalékos béremelés. A mostani emeléssel az ápolók bruttó alapbére 2010-hez képest átlagosan már a négyszeresére emelkedik – mondta az államtitkár.

Egy négy-hat éve dolgozó, felsőfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forint, ami a mostani béremeléssel 498 600 forintra nő.

Egy négy-hat éve dolgozó, középfokú végzettségű ápoló, egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 340 030 forint, ami a béremeléssel 401 240 forintra emelkedik.

A kormány pedig állítólag már arról is döntött, hogy az ápolói béremelés 2024 márciusában folytatódik – tette hozzá az államtitkár. A háziorvosok, házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki a júliustól járó, 18 százalékos béremelésből.

Rájuk nem az ágazati előmeneteli szabályok irányadóak, különféle jogállások szerint végzik a munkájukat. Van, akinél a munka törvénykönyve irányadó, van, aki egyéni vállalkozóként tevékenykedik, és olyan is, aki munkaközvetítőn keresztül dolgozik. Így az ő esetükben nem az ágazati előmeneteli szabályok érvényesek. Először fel kellett mérni, hogy a jelenlegi praxisfinanszírozási rendszerből kigazdálkodható-e a bérfejlesztés, a háziorvosi kollegiális vezetők számításai szerint nem, ezt pedig a kormány elfogadta. A praxisok az erre szolgáló összeget nem bértámogatásként, hanem szabadon felhasználható keret formájában kapják majd meg – mondta el az államtitkár.

Öt-hat munkanap alatt lezárul a társadalmi egyeztetés, majd megjelenik az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben, ezután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő elvégzi a számfejtést 

– tette hozzá.

Van, aki így is kevesebb pénzt kap

Korábban beszámoltunk arról, hogy az egészségügyi szakdolgozók béremelése ellenére is van, aki kevesebbet visz haza, mint eddig. 

A veszprémi kórház egyik dolgozója a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az intézmény módosította a munkaszerződését, amelyből az derült ki, hogy az alapbére valóban nő, mégpedig bruttó 296 ezer forintról 377 ezer forintra, de a korábban járó illetménykiegészítést megvonják tőle.

A Független Egészségügyi Szervezetnél több hasonló esetről hallottak már, szerintük ez jogszabályellenes, és újabb felmondásokhoz vezethet.

Reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság

Cikkünk megjelenése után reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság az előző bekezdésre. Állításuk szerint nem vonták meg a veszprémi kórház dolgozójának illetménykiegészítését, hanem 

az illető dolgozónak határozott időre (2023. június 30.) szólt az illetménykiegészítése, ez pedig lejárt. Így a dolgozó fizetése emelkedett.

Emellett a veszprémi intézmény korábbi válaszát is elküldték, amelyet most változtatás nélkül közlünk:

„A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház irányító intézmény vezetőjeként a következőkről tájékoztatom Önöket:

  1. A béremelések során a jogszabályokat maradéktalanul betartottuk.
  2. Az Önök által említett ügyben nem egészségügyi dolgozóról, hanem egészségügyben dolgozóról van szó (pénzügyi ügyintéző).
  3. Az illetménykiegészítése határozott időre szólt, mely 2023. június 30. napjával lejárt.
  4. 2023. 07. 01-el 80.600 Ft béremelésben részesült a dolgozó – magasabb összegben mint a jogszabályban rögzített 1 főre jutó 57.600 Ft – a differenciálásnak köszönhetően. 
  5.  Minden esetben a dolgozók érdekeit szem előtt tartva folytatjuk le egyeztetéseinket”.

Rovatok