Index Vakbarát Hírportál

Határidő előtt elkészült a Lánchíd, már a gyalogosok is átkelhetnek rajta

2023. augusztus 4., péntek 11:54

A szerződéses határidő előtt másfél hónappal, péntektől ismét birtokba vehették a gyalogos közlekedők a főváros legöregebb hídját. Ha nem is mindenki kelhet át rajta úgy, ahogy korábban tette, ma déltől a gyalogosok már átsétálhatnak. A híd az összetartozás szimbóluma, ezért nem lehet Budapest és vidék között ellentét, nem árnyékolhatják be politikai viták – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester.

Ma délelőtt pont került a Lánchíd 2021 márciusában megkezdett felújításának végére. A közel két és fél éves rekonstrukció elvégzését elsősorban a korrózió tette indokolttá, de a gyakorlatilag a kőoroszlánoktól kezdve egészen a horgonykamrákig mindenhez hozzányúltak. Alig maradt olyan eleme, amit ne cseréltek volna ki vagy ne hoztak volna rendbe.

A megnyitón Karácsony Gergely ugyan arról beszélt, nagyon izgult, hogy legkésőbb november 17-ére, Budapest megalapításának születésnapjára végezzenek a munkával, most, a vállalt határidő előtt másfél hónappal elkészült. A hídról mint az összetartozás és az egység szimbólumáról beszélt, mely elindította a nemzet fővárosának megszületését.

A Lánchíd nemcsak a budapestiek, hanem Budapest és az ország egésze összetartozásának a szimbóluma. Amikor a Lánchíd megépült, egy olyan korszaka volt Magyarországnak, amelyben világos volt, hogy nincs Budapest vagy vidék, csak Budapest és vidék van… Amikor közösen örülünk a Lánchíd felújításának, akkor ezt a nagyszerű alkalmat ne árnyékolják be kisszerű politikai viták

– hangsúlyozta a főpolgármester.

Kisszerű politikai viták

A felújítás során a munkálatokat nem is elsősorban műszaki jellegű kifogások, sokkal inkább politikai vonatkozású kérdések állították a viták kereszttüzébe.

A jobboldal ifjúsági szervezete, a Fidelitas rögtön a Clark Ádám tér átépítésének megkezdésekor, a központi virágágyás ideiglenes felszedésekor és helyének leaszfaltozásakor nekiesett a projektnek, mondván, hogy a „zöld ágyás és körforgalom túlélte az 56-os forradalom eseményeit, a szovjet elnyomás évtizedeit és a rendszerváltoztatást is, de Karácsony Gergelyt nem”.

A Lánchíd felújításához ugyanis hozzákapcsolták a Clark Ádám tér megújítását is, ennek során ideiglenesen kisebbre vették a körforgalom átmérőjét, a középpontját pedig az alagút felé tolták el. Ennyi volt a virágágyást érintő tényleges változás – ma már újra eredeti méretében és szépségében látható.

A már Tarlós István főpolgármestersége idején eldöntött felújítás szükségességét illetően nem volt vita, a projektet a kormány 2020 októberében, dokumentumba foglalt módon 6 milliárd forintos támogatásáról is biztosította. A főváros baloldali vezetése és a kormányoldal közti konszenzus egészen addig tartott, amíg Karácsony Gergely főpolgármester el nem kezdte pedzegetni a híd autóforgalom előli – első lépésben csak ideiglenes  elzárását. A fővárosi Fidesz–KDNP frakciója rögtön szerződésszegést kiáltott, és idén tavasszal előrántotta a Lánchíd-kártyát

A jobboldal értelmezése szerint ugyanis nem lehet lezárni az autósforgalom elől a hidat, csupán a felújítás idejéig.

A Gulyás Gergely és Karácsony Gergely aláírásával is ellátott dokumentum szövegszerűen úgy fogalmaz: „Lánchíd felújítását a Fővárosi Önkormányzat a híd lehető legrövidebb ideig tartó lezárása és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezés mellett valósítsa meg, továbbá fenntartja annak szükségességét, hogy a felújítással érintett közúti szakaszon a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónap időtartamot.”

Erre hivatkozva a kormány jelenleg is lebegteti a megígért 6 milliárdos támogatás kifizetését. Ez az összeg nagyságrendileg egyenlő a felújítási munkák után fizetendő áfa mértékével, így az gyakorlatilag, ha ki is fizetnék, visszakerülne az állam zsebébe. De nem fizetik ki egyelőre, ami a felújítást megrendelő BKK számára azért is probléma, mert likviditásukat is csak egy közelmúltban felvett 24 milliárdos bankhitelből tudják fedezni.

Hivatkozási alap

A Lánchíd teljes felújítási munkáját elnyerő A-Híd Zrt. bruttó 26,75 milliárdért vállalta a generálkivitelezést.

Az állam által megígért 6 milliárd megszerzésének érdekében Budapest vezetése politikai eszközhöz nyúlt.

Az első Budapesti Lakógyűlés néven lebonyolított véleménynyilvánító szavazáson ugyanis a fővárosiak álláspontját kérték a híd jövőbeni forgalma ügyében. A meglehetősen irányítottnak tűnő kérdés után a válaszadók 80 százaléka döntött úgy, hogy „továbbra is sűrűn és dugók nélkül járhassanak a buszok a Lánchídon”, és csak 19 százalékuk gondolta úgy, hogy álljon vissza a felújítás előtti forgalmi rend. 

Az átadón erről a főpolgármester azt mondta, a Lánchíd mindig a haladás szimbóluma volt.

Ha vissza akartuk volna állítani az eredeti forgalmat, akkor ma is csak lovas kocsik járhatnának rajta. Az élet változik, és ezért az, hogy mit tekintünk haladásnak, fejlődésnek, mi a jövőbe vezető út, az ebben a korban más, mint Széchenyi idejében. Büszke vagyok arra, hogy vállaltuk azt a társadalmi párbeszédet, azt a vitát arról, hogy milyen legyen a Lánchíd forgalmi szerepe a jövőben.

Bár több szakmai állásfoglalás is született arról, hogy nem lehet ilyen laikusoknak feltett, leegyszerűsítő kérdések megválaszolása alapján felelősséggel dönteni, a BKK által végzett vizsgálat (egyesek szerint eleve eldöntött) eredményeire és e kvázi népszavazásra hivatkozva aztán Karácsony Gergely kihirdette a Lánchíd gépkocsik nélküli végleges forgalmi rendjét. Ezzel a híd szerepét nem csupán a „szállj ki az autóból!” fővárosi elképzelésbe illesztette be, hanem abba a turisztikai koncepcióba is, mely a pesti Szent István-bazilikától a Lánchídon át egészen a Várkert Bazárig tételez egy természetes gyalogos közlekedési útvonalat.

A BKK vezérigazgatója, Walter Katalin azt mondta, az útpálya megnyitása óta a tesztidőszakban az áthaladó kerékpárforgalom megduplázódott, miközben napi 20 ezerrel kevesebb autó halad át rajta. A gyalogosok pedig mától egy sokkal kevésbé zajos hídon kelhetnek át.

A kivitelező A-HÍD Zrt. üzemeltetésre átadta a Budapest Közútnak a hidat, az eseményen pedig Fazekas János hídmesternek a Lánchíd egyik csavarkulcsát. Pénteken 16 órától a Lánchidat teljes szélességében lezárják, hogy előkészíthessék a 18 órakor kezdődő Láchíd-piknik résztvevői számára. A mulatság éjfélig tart.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok