Index Vakbarát Hírportál

A Balaton vízállása szokatlanul megemelkedett az éjjeli esőzések miatt

2023. augusztus 5., szombat 13:37

A Balaton vízszintje az előző éjszaka megemelkedett egy centivel. Ez ritkaságszámba megy, mivel egyetlen nyári éjszaka alatt csak ritkán változik ennyit a vízszint.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja szerint a tó 104 centiméteren állt szombat reggel 7 órakor. Az ezt megelőző egy héten a vízszint változatlanul 103 centiméteren volt.

Az Infostart azt írta: ez azért is szokatlan változás, mert a nyári melegben inkább az ellenkező irányba szokott elmozdulni a vízszint:

EGY-EGY FORRÓBB NAPON AKÁR EGY CENTIVEL IS CSÖKKENHET. 

Megjegyezték azt is, hogy tavaly ilyenkor 80 centis volt a vízállás, majd októberre 70 centi alá csökkent. Ehhez képest idén júniusban még 120 centi felett is volt a vízszint akkor, amikor a Sió csatornát megnyitották.

A csapadékos nyárnak a turizmusból élők a vesztesei, ugyanis az ilyen időjárás mellett azok, akik 2-3 napra mennének csak le a Balatonra, inkább kihagyják, elnapolják a nyaralást. Részben ennek tudható be például az is, hogy a KSH adatai szerint „a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma júniusban 10 százalékkal csökkent” (összességében a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint így sem alakul rosszul a szezon).

Rovatok