Index Vakbarát Hírportál

Riasztást adtak ki az ország felére zivatarok miatt

2023. augusztus 7., hétfő 14:34

Az Észak-Dunántúlon és az északi tájakon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, gyenge intenzitású, időszakos eső is előfordulhat. Ezzel szemben máshol kevesebb felhőre számíthatunk, akár többórás napsütéssel, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A nyugatias szél nagy területen lesz erős, az ország északi felén olykor viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki több járásra.

Az időjárás a hét első napján sem kegyes hozzánk, a kora reggeli előrejelzés szerint felhős időre, záporokra és zivatarokra számíthatunk, öt vármegyére pedig figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Később frissítették előrejelzésüket, ennek értelmében pedig 13:24-kor

elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki az ország felére.

Mint írják, elsősorban a déli, délnyugati megyékben, illetve az északkeleti területeken fordulhat elő néhány zivatar. A legintenzívebb cellák környezetében kis szemű jég (maximum 1-2 centiméter), intenzív csapadékhullás (10-15 milliméter), illetve viharos széllökés (60-70 kilométer/óra) fordulhat elő.

Az esti órákra minimalizálódik a zivatarok kialakulási esélye. Kedden az északkeleti határ mentén válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, melyekhez a maihoz hasonló kísérőjelenségek társulhatnak. Megjegyzik továbbá, hogy a nyugatias szelet az északnyugati, északi tájakon néhol viharos lökések kísérhetik. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között valószínű. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok