Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor üzent a kritikusának: Örülök, hogy visszatért a nyugdíjból

2023. augusztus 9., szerda 16:19

A miniszterelnök az X-en, vagyis a korábbi Twitteren írt egy posztot, amelyben az őt kritizáló Martin Schulznak, az európai parlament korábbi szociáldemokrata elnökének üzent.

Martin Schulz egy baloldali német lapnak, a Frankfurter Rundschaunak adott nemrég interjút, amelyben arról beszélt, hogy lehetetlenség reintegrálni az uniós politikába a „szélsőjobboldali” politikusokat, köztük Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel kormánypárt (PiS) elnökét. 

Hozzátette, az Európai Néppártot vezető Manfred Webert azon dolgozik, hogy az Európai Bizottság következő elnöke „a Kaczynskiktől és Orbánoktól függjön”, és ez a német konzervatív pártokon, a CDU-n és a CSU-n belül is aggodalmakat váltott ki. Mint mondta, tiszteli Webert, de szerinte tévúton jár.

Az álom, hogy reintegrálja Orbánt, Kaczynskit és másokat az európai politikába, egyszerűen irreális. Ezek az emberek nem vállalnak értékközösséget Európával, legfeljebb hasznot akarnak húzni belőle. Csak a pénz érdekli őket, sőt Orbán most azt a benyomást kelti, hogy már a pénz se kell neki, ugyanis az oroszok és a kínaiak kivásárolták őt. Ezért téves az út, amelyen Manfred Weber jár, és kíváncsian várom, hogy [Ursula] von der Leyen asszony miként reagál erre

– mondta Martin Schulz.

Ezekre a mondatokra reagált Orbán Viktor az X-en közzétett posztjában. A miniszterelnök azt írta:

Örülök, hogy Martin Schulz visszatért a nyugdíjból. Most el akarja dönteni, hogy ki európai, és ki nem. Úgy látom, hogy egyesek egyszerűen nem tudják elengedni a kommunizmust.

Orbán Viktorról Európa-politikájáról nemrég Ódor Lajos, Szlovákia magyar kormányfője is beszélt. Ő úgy látta, hogy a magyar miniszterelnök teljesen magára maradt az unióban, amire a magyar külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás azt válaszolta: szerintük sokan szeretnének a miniszterelnökhöz hasonló módon egyedül lenni.

Rovatok