Index Vakbarát Hírportál

Orvosokat listáz a belügy? A Magyar Orvosi Kamara külső beavatkozásra figyelmeztet

2023. augusztus 10., csütörtök 12:56

A Magyar Orvosi Kamara tájékoztatása szerint több jelzés érkezett a kamara vezetéséhez, hogy a Belügyminisztérium–OKFŐ-képviselő kollegiális megbízott fogorvosok egy lista segítségével jelzik a kamara kollégáinak, kikre szavazzanak a kamarai választásokon.

A közleményben hangsúlyozták, hogy ezt nem kamarai tagként teszik, hanem a Belügyminisztérium által kijelölt pozíciójuk feltüntetésével, használva azt az e-mail-kontaktlistát, amit ebben a pozícióban birtokolnak. 

Ez egy példátlan külső beavatkozás az autonóm Orvosi Kamara választási folyamatába. Az elnökség az OKFŐ vizsgálatát kezdeményezte a történtekkel kapcsolatban

– írták a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán megjelent bejegyzésben.

A Belügyminisztérium korábban közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamara azt a hamis látszatot kelti, hogy az etikai bizottságok valójában államhatalmi szervezetek, holott a hivatásrend tagjai külső befolyástól mentesen választhatják meg tagjaikat az új rendszerben. Az új rendszerben a régi etikai bizottsági tagok is folytathatják munkájukat.

A minisztérium arra reagálva adott ki közleményt, hogy a MOK nemrég passzív ellenállásra buzdította a tagjait az úgynevezett Vármegyei Etikai Rendszer létrehozása miatt. Arra kérték az orvosokat, hogy mérlegeljenek, mikor arról döntenek, „munkájukkal segítik az új rendszer létrejöttét, vagy inkább passzív ellenállással kivívják egy tiszta, transzparens, az orvos és beteg érdekét is szolgáló rendszer létrehozását”.

A MOK és a Belügyminisztérium közt még hónapokkal ezelőtt kezdődött egy konfliktus, miután  egy törvénymódosítással eltörölték az orvosok kötelező kamarai tagságát. A MOK azóta is bírálja az egészségüggyel kapcsolatos újabb és újabb döntéseket.

Rovatok