Index Vakbarát Hírportál

Óriási béremelésre lenne szükség, hogy teljesüljön Orbán Viktor terve

2023. augusztus 20., vasárnap 06:16

Orbán Viktor azt mondta, hogy az év második felében bekövetkező béremelések ellensúlyozhatják az első fél év gazdasági nehézségeit. Ehhez az állami dolgozók fizetésén 25 százalékot kéne emelni, miközben a versenyszféra szakszervezetei szerint csak a cégek kisebb részénél lehet újabb évközi fizetésemelés.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legnagyobb az infláció, a reálbérek értéke pedig ezzel párhuzamosan folyamatosan csökken. A kormány azt reméli, hogy augusztusban jelentősen csökkenhet a pénzromlás.

Most, hogy az inflációt lejjebb törtük vagy visszavágtuk, és a bérek emelése pedig folyamatos a gazdaságban, ezért az év második felében bekövetkező béremelések, azok ellensúlyozhatják mindazt a rosszat, ami az első fél évben történt

– mondta Orbán Viktor pénteken az állami rádióban.

Jelentős béremelésre lenne szükség

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a kormánytagok egy része szerint viszont csökkenhet a reálbér idén, de ő növekedést akar, és emiatt fizetésemelésekért kell a kormánynak küzdenie.

A növekedés tekintetében és a reálbérek tekintetében az év végére hát – be van tiltva a miniszterelnök számára a jóslás, ezért óvatos vagyok, de – egy pozitív nullát azért szeretnék elérni

– mondta a miniszterelnök.

Magyarországon az állam a legnagyobb munkáltató, emiatt az RTL Híradó megkérdezte a tisztviselők és a közalkalmazottak szakszervezetét, mekkora emelés kellene ahhoz, hogy a fizetésük ismét annyit érjen, mint tavaly.

Huszonöt százalékos közszolgálati keresetnövelés az, ami a reálkereseti pozitív elvárást, a miniszterelnök elvárását tudja teljesíteni. Ennyit kellene emelni a közszolgálat dolgozóinak keresetén

– mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet szerint az államnak dolgozók egy része egyáltalán nem kapott fizetésemelést idén. Tavasszal a rezsicsökkentés fenntartásával indokolta ezt a kormány.

Ez a legnagyobb problémánk, hogy nincs már tartalék idő arra, hogy várjunk, mert már márciusban is feszültség volt, meg már tavaly is feszültség volt. Mondok egy példát, szociális ágazgat, a nettó átlagkeresetük 200 ezer forint

– mondta Boros.

A versenyszférában sem jobb a helyzet

A versenyszférában a cégek kisebb része emelheti a fizetéseket az év második félében – ezt a legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke mondta az RTL-nek. Ott várható emelés, ahol bérfejlesztésre kényszeríti a vállalatot a munkaerőhiány, illetve ahol erős a munkavállalók érdekképviselete, miközben csak a dolgozók tíz százaléka szakszervezeti tag Magyarországon.

Biztos, hogy nagyon sok cég, na jó, akkor még egy tízes, még egy húszas, a legrosszabb esetben így, ahogy én mondom, kézbe, megtörténik, megtörténhet, de én félek attól, hogy ez nem általános, és nem jellemző, hogy ez megtörténik. Én meg kell mondjam, hogy szakszervezeti vezetőként a saját kollégáimnál sem tudok abban most gondolkodni, hogy év közben még valamilyen plusz bérfejlesztést megvalósítsunk

– mondta Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Rovatok