Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor szerint 2024 a gazdasági növekedés éve lesz

2023. augusztus 25., péntek 07:40

Orbán Viktor miniszterelnök újra élőben jelentkezett a Kossuth rádió reggeli műsorában. A beszélgetésben többek között a béremelések, az infláció, a rezsicsökkentés, a keleti nyitás politikája és az atlétikai világbajnokság került szóba.

Múlt hét után Orbán Viktor ismét a Kossuth rádió vendége volt. A miniszterelnök a beszélgetés elején elmondta, ha reálbérekről van szó, akkor a magyaroknak történelmi hátrányai vannak. 

A kormányfő szerint a rendszerváltás idején átállás történt gazdasági értelemben is, és nagyon alacsonyak voltak a fizetések, sok nehézséggel küzdöttek a magyar családok. A béremelések mértéke soha nem lehet elég, van egy történelmi lemaradásunk – mondta Orbán Viktor.

Ha a reálbéremelésekről beszélünk, akkor a B-közép hangulata jöhet elő bennük: még, még, még, ennyi nem elég

– fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy a kormány segíti a munkaadók és munkavállalók megállapodását.

Béremelések és infláció

Orbán Viktor úgy látja, nem vagyunk kint a vízből, augusztusban vár érdemi változást, ekkor 16 százalék körüli lehet az infláció, és a béremelések ezt meghaladhatják. A kormányfő szerint kemény őszünk lesz, de abban bízik, hogy a béremelések és az infláció mértéke közel lesz egymáshoz.

Orbán Viktor elmondta, nem szabad elfelejti azt, hogy 2012-től számítva csak az utóbbi időben történt reálbércsökkenés. A kormányfő abban bízik, hogy a második félév korrigálja az első félév kedvezőtlen gazdasági adatait.

Az áremelkedéseknek egy bizonyos mértéke magyarázható volt a háború miatti ellátási zavarokkal, és az energiaárak növekedésével. A tavalyi évben azonos mennyiségű gázért és olajért 4 ezer milliárddal kellett többet fizetni. Mi nem okoztunk semmit! Külső tényezők miatt ennyi pénz ment ki a gazdaságból

– fogalmazott Orbán, hozzátéve, hogy látott olyan áremeléseket, amit nem tartott indokoltnak.

„Az árspekuláns multik”

A miniszterelnök szerint a kereskedők tisztességes profitra akartak szert tenni, de az elmúlt hónapokban a multik sokkal magasabban tartották az árszintet ahhoz képest, ami a tisztességes profit körébe tartozott.

Az árspekuláns multikat nehéz volt erről lebeszélni, fel kellett lépnünk ellenük

– jelentette ki Orbán. „Fogat és karmokat adtunk a versenyhivatalnak, és a következő évben meg is maradnak azok az eszközök, amikkel fel tudnak lépni a multik az árspekulánsok trükkjei ellen” – tette hozzá.

A kormányfő szerint a 2024-es év a gazdasági növekedés újraindításának éve lesz. Hozzátette, hogy magasak a hitelek kamatai a gazdaságban, a vállalkozások világában, azokat felelősséggel nem tudták használni. Ha nincs hitel, nincs növekedés – véli a kormányfő.

Orbán Viktor úgy véli, a gazdaság elsősorban az emberekről szól, hogy legyen miből megélnie az embereknek, és olyan gazdasági rendszer kell, amiben minden magyar dolgozni tud, ha akar. 

Rezsicsökkentés

Orbán Viktor a rezsicsökkentésről elmondta, vért izzad a pénzügyminiszter, mert hatalmas mennyiségű pénzt fizet ki a magyar állam. „Minden magyar család 168 ezer forint támogatást kap minden hónapban a rezsicsökkentés révén. Az EU ezzel nem ért egyet, Brüsszelben minden alkalommal meg kell védenünk a rezsicsökkentést.

Értem én, miért szúrja Brüsszel szemét, mert nincs olyan európai ország, ahol ilyen alacsony árat fizetnek az energiáért a családok. Az EU más országaiban, ahol jobb az energiaellátási helyzet, drága az energia. Ezt nehezen magyarázzák meg az állampolgároknak, hogy miért ilyen olcsó Magyarországon az energia. Meg kell védenünk Brüsszellel szemben a rezsicsökkentést

– jelentette ki.

A keleti nyitás politikája

A közelmúltban kötött megállapodásokról, „diplomáciai nagyüzemről” elmondta, hogy az ellátás biztonsága mindennél fontosabb. Orbán szerint mindenki tudja, ki robbantotta fel az Északi-Áramlatot, és azt is, mit kellett tennünk emiatt, milyen más útvonalakat kellett találnunk. Szerinte ez magyarázza azt a vendégkört, amelyet az atlétikai világbajnokságon láthattunk.

Orbán Viktor rávilágított, minden gáz, amit délről tudunk behozni, az Törökországon keresztül jön, ezért ők a kulcsország. Érkezik még gáz Azerbajdzsánból, Oroszországból, Türkmenisztánból a törökökön keresztül – sorolta, majd kiemelte, hogy Azerbajdzsán azért is fontos, mert olcsó áram is jöhet onnan a fekete-tengeri vezetékeken keresztül, erről a projektről pedig született már megállapodás több ország részvételével.

Megjegyezte továbbá, hogy Katar abból a szempontból nagyon fontos, hogy a hajón szállítható gázból érkezzen Európába. A miniszterelnök többször is tárgyalt a katari emírrel, és megállapodtak róla, hogy érkezik Magyarország számára gáz, a horvát kikötőkbe.

Egy Magyarország-méretű ország nem engedheti meg, hogy buta legyen, buta vezetője legyen, próbálkoztunk már ezzel, de nem jött össze

– mondta a keleti nyitás politikájáról a kormányfő. 

Orbán szerint a magyar sajtó gúnyolódott a keleti nyitáson, de most láthatóan kamatoznak azok a kapcsolatok, amit a kormány épített, és más országok tízéves lemaradásban vannak ebben a kérdésben.

Atlétikai világbajnokság

Végezetül az atlétikai világbajnokság is szóba került. Orbán Viktor elmondta, az atlétikai stadion nemcsak impresszív, hanem barátságos és fantasztikus is. Gratulálok a magyar csapat minden tagjának – tette hozzá.

A kormányfő úgy látja, az atlétikai stadion egy külön világ, az esemény pedig azt mutatja, hogy közösségépítésben milyen nagy szerepe van a sportnak. Hozzátette, hogy a külföldiek is dicsérik a világbajnokságot és a magyarok vendégszeretét. A közösségi terek minden magyar embert szolgálnak – zárta gondolatait Orbán Viktor miniszterelnök.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának Sopronban 2023. július 14-én. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)

Rovatok