Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A huszár mi vagyunk!

2023. augusztus 26., szombat 12:19

A huszár több mint egy lovas katona, „a huszár mi vagyunk”, a nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege − jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Nyíregyházán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 18. Nyíregyházi Huszártalálkozó megnyitóján emlékeztetett, a magyar nemzet egy egész csapatnemet adott a világnak, hagyományait pedig szinte az egész világon ápolják, a szocializmus és a kommunizmus pusztítása miatt viszont éppen a magyarok számoltak le azzal, és felejtették el a huszárság intézményét − írta meg az MTI. 

A magyar huszár kreatív, eszes, gyors, öntevékeny, bátor, büszke és magabiztos, ezek pedig mind olyan tulajdonságok, amelyek nemcsak katonai erények, hanem ma a nemzetek közötti versenyképesség alapját jelentik - fogalmazott a tárcavezető.

Az Országzászló téri lovas szobornál tartott ünnepségen a miniszter kifejtette, a magyar huszár honfoglaló lovas ősök modernkori utóda és emlékük őre,

aki mindennél előbbre tartotta bajtársát és barátját, a lovat.

A legutóbbi huszárgeneráció tagjai egy diktatórikus rendszer elnyomottjai voltak, akiktől hálátlanul elfordították az egész nemzetet, megtagadták tőlük a vérrel szerzett becsületüket, elesett bajtársaik emlékének tiszteletét és ápolását, majd lefokozták és üldözték őket − tette hozzá.

Mint mondta, ezekben az években úgy tűnt, a magyar huszár végleg feledésére van ítélve, a rendszer enyhülésével azonban néhány idős tiszt hazahozta a külföldön bújtatott „ezredvagyont”, nagy múltú huszárezredek zászlóit, ereklyéit, elesettjeinek portréit, és ezeket múzeumokban helyezték el, alapítványok gondozására bízva.

Hozzátette, „hamarosan ismét lesz modern, nem lovasított, fontos harcfeladatot ellátó huszáregység a Magyar Honvédségben”.

Kitért arra, hogy néhány éve alakult meg, idén pedig huszárosztállyá szerveződött az első modernkori, gróf Nádasdy Ferencről elnevezett lovasított alegység, amely a legrégebbi, 1688-ban alapított reguláris magyar ezred örökségét viszi tovább. Szavai szerint lesznek a most felállított és továbbfejlesztett területvédelemnek is lovasított alakulatai, de a hivatásos, profi haderő sem engedheti már meg magának, hogy az erőszakos felderítést és nagy mobilitást igénylő, különleges műveleteket végrehajtó alakulat ne jelenjen meg a soraiban.

Az első huszártalálkozót 1991 augusztusában tartották meg a nyírségi megyeszékhelyen, akkor csaknem háromszáz, többségében a második világháborúban szolgált egykori huszárt köszöntöttek a tiszteletükre felállított huszárszobornál. A megemlékezést azóta rendszeresen, a páratlan években tartják meg, az idei ünnepségen hagyományosan a huszárbandériumok, a díszszázad és a katonazenekar felvonulását tekinthették meg az érdeklődők.

 

Rovatok