Index Vakbarát Hírportál

Erőszakos külföldi szatír letartóztatását rendelte el a Miskolci Törvényszék

2023. augusztus 26., szombat 21:33

Az egyik borsodi kisvárosban, miközben a lakosok augusztus 20-át ünnepelték, egy külföldi állampolgár nőket fogdosott, és egyiküket meg is ütötte. A férfi ellen többek között szexuális erőszak és könnyű testi sértés lehet a vád.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy borsodi kisvárosban tartott augusztus 20-i rendezvényen – trágár kifejezések használata mellett – megragadott, és fogdosni kezdett egy nőt, majd a földre húzva megpróbálta alsóruházatát levenni – írja a birosag.hu. A nő segélykiáltását barátai meghallották, ekkor a férfi elmenekült a helyszínről.

A szatír néhány perccel később két másik nőhöz is odament.

Egyiküket simogatni kezdte, majd a másik nőt – miután az rászólt a férfira, és nem hagyta magát megcsókolni – ököllel úgy megütötte, hogy a nő feje a kerítésnek ütődött.

A férfi ekkor megpróbálta „áldozata” ruházatát felhúzni, de nem járt sikerrel, ugyanis a közelben álldogáló városiak elzavarták a helyszínről.

Szeméremsértés, szexuális erőszak és könnyű testi sértés 

„A terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet szexuális erőszak bűntettének kísérlete, garázdaság bűntette, könnyű testi sértés és szeméremsértés vétsége megállapítására” – fogalmaz a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya.

A bíróság elrendelte a férfi egy hónapra szóló letartóztatását.

A bíróság álláspontja szerint, mivel a férfi a kiszabható büntetés miatt és arra is tekintettel, hogy külföldi állampolgár, és csupán ideiglenesen, munkavállalás céljából tartózkodik Magyarországon, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Sőt, a férfi szabadlábon maradása esetén tartani lehet a bűnismétléstől is.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok