Index Vakbarát Hírportál

Elkezdődött a magyar gimnáziumokban a hazaszeretetre és a hazafias gondolkodásra történő nevelés

2023. szeptember 1., péntek 10:13

Hat középiskolában, heti egy tanórában indul a honvédelem tantárgy próbaoktatása szeptember elsejétől, közölte pénteken Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Az intézményeket a Belügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium segítségével választotta ki a Honvédelmi Minisztérium. A tárca szerint a kötelező képzés lehetőséget teremt arra, hogy a diákokban erősítsék a honvédelem fontosságát, a hazaszeretetet és a hazafias gondolkodást.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint az országban hat intézményben a 9. és a 11. évfolyamban kezdődik meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása. Mint elmondta, a képzés lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok általános ismereteik mellett egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderőnemekről és a haditechnikai eszközökről.

A hét témakörre bontott képzés során a diákok elsajátítják

Ezek mellett hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek – tette hozzá a tárcavezető.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelezte: az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismeretekre is hangsúlyt fektetnek.

Megjegyezte: a kiválasztott katona-oktatók egyenruhában jelennek meg a programban részt vevő intézményekben. Az érintett iskolák már megkapták az újonnan szerkesztett tankönyveket is.

A tárca mindig jelentős szerepet vállalt a hazafias és a honvédelmi nevelés támogatásában, a honvédelem tantárgy pedig kulcseleme annak, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával – hangsúlyozta a miniszter.

Rovatok