Index Vakbarát Hírportál

Újra Magyarországra érkezik Jordan Peterson

2023. szeptember 2., szombat 08:45

A bolgár és a szerb államfő, valamint az olasz kormányfő is részt vesz a Budapesti Demográfiai Csúcson, amelyet idén rendeznek meg ötödször. A Sándor-palota honlapján közleményben számolt be a kiemelt nemzetközi előadókról és arról, hogy a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fórumaként meghirdetett esemény szeptember 14-15-én lesz a Szépművészeti Múzeumban.

A tanácskozáson Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, Alekstandar Vucsics szerb államfő, valamint Rumen Radev bolgár elnök is felszólal. 

Ahogy korábban írtunk róla, az olasz miniszterelnököt személyesen Novák Katalin köztársasági elnök hívta meg a magyar fővárosba, majd egy X-en írt hozzászólás után az amerikai milliárdos Elon Musk is megkapta a magyar köztársasági elnök meghívóját az eseményre.

A világ minden tájáról érkező véleményformálók a rendezvényre, hogy előadást tartsanak a csúcson. Mások mellett Jordan B. Peterson klinikai szakpszichológus Kanadából, James Heckman Nobel-díjas közgazdász az Egyesült Államokból és Nick Vujicic prédikátor, motivációs előadó Ausztráliából.

A részletes program a https://budapestidemografiaicsucs2023.hu oldalon érhető el.

Rovatok