Index Vakbarát Hírportál

Az Orbán-idézetekkel díszített iskolában fóliázott a Gyurcsány-párt

2023. szeptember 2., szombat 17:17

Fólia került annak a csepeli iskolának a bejáratára, aminek falát Orbán Viktor-idézetek díszítik. Az akciót a Demokratikus Koalíció hajtotta végre, mondván, az idézetek „az Orbán-rendszer újabb öles lépése a nyílt diktatúra felé”.

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció csepeli polgármesterjelöltje az ellenzéki párt ifjúsági szervezetének segítségével lefóliázta annak a csepeli iskolának a bejáratát, amelynek falára Orbán Viktor-idézetek kerültek. A DK szerint „az iskolában nincs helye kormánypropagandának”.

A Demokratikus Koalíció követeli, hogy takarítsák el az Orbán-idézeteket a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falairól, a csepeli Fidesz és Borbély Lénárd polgármester pedig tűnjön el a csepeli iskolák közeléből

– idézi Paál Gézát az ellenzéki párt hivatalos közleménye.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a csepeli iskolában a következő kormányfői idézetek díszítik a falat:

„Egy normális, európai országban nincs rendben, hogy az osztálytermekből kilépő diákok az aktuális miniszterelnök idézeteivel néznek farkasszemet. Ez az Orbán-rendszer újabb öles lépése a nyílt diktatúra felé” – mondta a polgármester-jelölt.

Nagy port kavart fóliázás

A DK vélhetően nem véletlenül választotta a fóliázást. Az Orbán-kormány még 2021-ben fogadta el a törvényt, amely tiltja a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését a 18 év alattiak körében. A kormány szerint a jogszabály célja a gyermekek védelme, és nem az LMBTQ-közösséget célozza. A gyermekvédelmi törvény előírásának megfelelően a boltoknak le kellett fóliázniuk az LMBTQ-témájú könyveket, ami – ahogy azt korábban az Index megírta – nagy port kavart a magyar kulturális életben.

Rovatok