Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Fejezzék be az autósüldözést

2023. szeptember 4., hétfő 17:58

A főpolgármester a Facebook-oldalán szólalt fel egy kormányzati javaslat ellen, aminek értelmében bővül a díjköteles úthálózat. Karácsony szerint a fizetős M0-s – és az ezáltal bevezetni kívánt „hídvám” – dugókat és környezetszennyezést okozna Budapesten, igazságtalan sarcot jelentene a budapestieknek.

Korábban megírtuk, egy új rendelet értelmében bővül a díjköteles hálózat, az autóbuszok viszont kikerülnek az e-matricás rendszerből. A rendelet szerint a teherautóknak külsőköltségdíjat kell fizetni, a rendszerbe pedig egy új jármű-kategória is bekerült.

Fejezzék be az autósüldözést!

– kezdte Karácsony Gergely a bejegyzését, majd kijelentette, hogy akár ennyi is elég lett volna, de „az ostoba leegyszerűsítéseket és a buta szlogeneket meghagyom a Fidesznek és a lakájmédiának”.

Mint kiderült, a főváros inkább modellezni szokott, illetve érvelni, ezek alapján pedig elküldte a Fővárosi Önkormányzat véleményét a kormánynak az M0-s fizetőssé tételéről.

A fizetős M0-s – és az ezáltal bevezetni kívánt hídvám – dugókat és környezetszennyezést okozna Budapesten, igazságtalan sarcot jelentene a budapestieknek. A kormánynak vissza kell vonnia ezt az átgondolatlan javaslatot!

– írta.

A BKK az Egységes Forgalmi Modell (EFM) segítségével vizsgálta a díjfizetés bevezetésének várható forgalmi hatásait a városi úthálózaton. Eszerint:

Karácsony szerint nem az M0-s és hídjainak fizetőssé tétele, hanem az M0-s ingyenessége szolgálja Budapest érdekeit.

Rovatok