Index Vakbarát Hírportál

A kormány elkaszált egy rakat beruházást

2023. szeptember 6., szerda 12:48

Visszavonták a kormány 1389/2023. (IX. 5.) korm.-határozata alapján a Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének fejlesztéséről szóló kormányhatározatokat. Ezt a kormány a honvédelemmel, valamint a rezsivédelemmel indokolta. Ezen kívül több másik fejlesztést is visszavontak.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában döntött a kormány arról, hogy visszavonják „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében” 1389/2023. (IX. 5.) korm.-határozatot, ami a Dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének fejlesztéséről szólt. Korábban beszámoltunk róla, a kórház építése és az orvosi eszközök beszerzése 300 milliárd forint lesz az előzetes számítások szerint, míg a kapcsolódó beruházásokra harmincmilliárd forintot szánnak.

Emellett a Ferencváros C elágazás – Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget, valamint Rákos – Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztése is várat magára, ami a vasúti beruházásokat illeti. Emellett néhány fővárosi sportlétesítmény és a zöldterületek fejlesztése is várat még magára,

valamint törölték az „Új Duna-híd és kapcsolódó közlekedési infrastruktúra-előkészítés Budapesten” című fejlesztést is, amely a Galvani hídra vonatkozik. 

A korábban publikált tervek szerint a XI. kerületben épülő kórház 1,2 millió embert szolgálna ki, és minden egészségügyi ellátásra lehetőség lesz, de úgy volt, hogy nem csak a kórház közvetlen környékét fejlesztik, a tervezők ugyanis csomópontok kialakítását is tervezték az M1–M7 autópálya bevezető szakasz – Budaörsi út – Gazdagréti út – Lapu utca – Dobogó út – kereszteződésében, a Balatoni út – Dobogó út kereszteződésében, valamint mentő- és buszsávokat is létesítettek volna.

Karácsony Gergely: A kormány hazudott a budapestieknek

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán kelt ki a fővárosi fejlesztések leállítása miatt.

Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek. Nem lehet máshogy olvasni a tegnap esti Magyar Közlönyt, amiből kiderül: a kormány kiradírozta, eltörölte, megszüntette, kukába dobta az elmúlt években elkezdett és tervezett budapesti fejlesztéseket

– írta a főpolgármester a Facebook-oldalán. 

Kiemelte, hogy a kormány tervei között olyan fejlesztések is voltak, amelyeket vitattak, és voltak, amelyeket teljes mellszélességgel támogattak. De most szerinte mindegyik megy a kukába.

Elköltöttek tervekre, látványrajzokra sok-sok milliárdot az adófizetők pénzéből. Legalább 5 milliárd forintnyi közpénz megy most a kukába. Lefolytattak, lefolytattunk rengeteg egyeztetést, dolgoztak ezen szakemberek százai és civilek is sok éven át. Az elvégzett munka is megy a kukába

– fogalmazott.

Karácsony úgy vélte, ezzel a kormány beismerte, hogy nagy bajban a magyar költségvetés és a gazdaság. „Pedig biztos nem a fejlesztések leállításával kellene kezelni az okozott gazdasági bajokat. Kisebb jacht, nagyobb szerénység – hogy egy klasszikust idézzek” – írta arra utalva, hogy Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég azt mondta, kisebb hajót, nagyobb szerénységet vár el Mészáros Lőrinctől.

Rovatok