Index Vakbarát Hírportál

Rétvári Bence: 10 tanár távozott és 115 új érkezett az egyik pesti tankerületbe

2023. szeptember 6., szerda 09:55

2023. január 1. és augusztus 21. között összesen 10 pedagógus szüntette meg a közalkalmazotti jogviszonyát, és 115 új érkezett a Kelet-Pesti Tankerületi Központba – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Z. Kárpát Dániel jobbikos politikus arra volt kíváncsi a Belügyminisztériumhoz küldött írásbeli kérdésben, hányan hagyták ott a Kelet-Pesti Tankerületi Központot idén.

Erre Rétvári Bence adott választ, aki azt írta: 10 ember ment el, és 115 érkezett, de kiemelte, hogy a tanárok leginkább nyáron szoktak felmondani, így szeptemberre szokott állandósulni a létszám.

Emellett kiemelte: a csökkenő gyermeklétszám mellett a főállású pedagógusok száma 2010 óta országos szinten 165 ezer és 170 ezer fő között mozog.

Ez Rétvári szerint azt is mutatja, hogy „a magyarországi a 8. legkedvezőbb adat az Európai Unióban. Míg nálunk egy tanárra átlagosan 10,6 diák jut, addig az Európai Unióban 12,1. Nálunk tehát több tanár van, ezért több figyelem is jut egy-egy diákra, mint a legtöbb uniós országban”.

Rovatok