Index Vakbarát Hírportál

Gyorsulhat az Országgyűlési Őrség: versenypályán gyakorolhatnak a parlament őrei

2023. szeptember 7., csütörtök 11:19

Az Index által kiszúrt szerződés szerint idén közel 8 millió forintért, jövőre pedig csaknem 9 millió forintért bérel autós gyakorlópályát az Országgyűlés Hivatala, de megtudtuk: képviselők nem használhatják majd.

Versenypályán gyakorolhatják a vezetést az Országgyűlési Őrség állományának tagjai – szúrta ki az Index a parlament.hu oldalra feltöltött szerződések között. A legfrissebb, augusztus elején megkötött szerződés a jövő évre vonatkozik, de korábbi adatokból kiderült, hogy már idén is bérelte a pályát az Országgyűlés Hivatala, a két szerződés között viszont felment a bérleti díj.

Az idei évre ugyanis 7 937 500 forintért, jövőre pedig 8 750 000 forintért bérel a tárgy szerint „sima aszfalttal borított gyakorlópályát és ahhoz kapcsolódó kiszolgáló épületet” az OGYH.

Bár a leírásból nem derült ki, a szerződő fél nevéből már lehet sejteni, hogy a hivatal a monorierdei M-Ringet bérelheti. Ezt üzemelteti ugyanis a szerződő cég, a Class Cross Kft., amelynek nettó árbevétele egyébként a pálya megnyitása előtt igencsak szerényen alakult, 2022-ben viszont már 52 millió forintos bevétellel és minimális, 837 ezer forintos nyereséggel zártak. Megkerestük az Országgyűlés Hivatalát, a válaszból pedig megtudtuk: hogy a pálya „a kijelölt állomány felkészítése érdekében szükséges”.

Az Országgyűlés Hivatala „költségvetése tartalmazza az Országgyűlési Őrség illetményein és azok járulékain túli kiadásait, így a kiképzés költségeit is a Hivatal biztosítja, és ennek keretében kerül sor a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a gépjárművezetők részére gyakorlópálya bérlésére”. A parlament.hu-n szereplő adatok szerint a legfrissebb dokumentum alapján

több mint négyszáz tagja van az Országgyűlési Őrségnek, de még több emberre lenne szükségük, csaknem ötven üres álláshelyet tüntettek fel a legutóbbi jelentésekben.

A gyakorlópályát egyébként csak az Országgyűlési Őrség kijelölt hivatalos állománya használhatja, a számukra biztosított járművekkel. Arra a kérdésünkre, hogy esetleg képviselők is hajthatnak-e rajta, az OGYH határozott nemmel felelt. Lapunk úgy értesült: a 2024-re vonatkozó keretszerződés egyébként maximum 25 nap igénybevételével számol, azaz alkalmanként 350 ezer forintba kerül a pálya bérlése.

Ez egyébként még kedvező árnak is számít, hiszen az M-Ring honlapja szerint bár fejenként 20 ezer forintért lehet autós használatra bérelni a pályát egy napra, amennyiben a teljes pályát le szeretnénk foglalni, annak ára már félmillió forint plusz áfa. 

Rovatok