Index Vakbarát Hírportál

Ügyészségi vizsgálat indult a letiltott Portik-interjú miatt

2023. szeptember 12., kedd 19:42

Az ügyészség vizsgálatot indított amiatt, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) letiltott egy interjút Portik Tamással.

A több hírhedt gyilkosság miatt elítélt Portikkal az Átlátszó szeretett volna online interjút készíteni, amely el is indult, de később félbeszakították, és nem engedték a folytatását később sem. Hogy miért, azt egyelőre nem tudni. A hírportál jogi lépéseket tett emiatt.

Az üggyel kapcsolatban Vajda Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő tett fel kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek. Emlékeztetett többek közt arra, hogy az interjút készítő újságíró szerint a BvOP jogtalanul szakította meg és tiltotta le az interjút, mert az erre vonatkozó törvényben felsorolt indokok egyike sem állt fenn. Ezután több kérdést is feltett az intézkedések jogszerűségével kapcsolatban. 

  1. Jogszerűen szakították-e félbe a BvOP által engedélyezett interjút?
  2. Jogszerű-e az, hogy egy technikai okokra hivatkozva félbeszakított, engedéllyel zajló interjú folytatását nem engedélyezik?
  3. Jogszerűen járt-e el a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, amikor az ő engedélyével készült interjú leközlését nem engedélyezte? Meghozták-e a törvény által kötelezően előírt határozatot?
  4. Kezdeményezi-e eljárás lefolytatását az ügy részleteinek tisztázása érdekében?

Az Országgyűlés honlapján Polt Péter kedden nyújtotta be a választ a kérdésekre. Egyrészt azt írta, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az interjút technikai okokból, kép- és hangzavar miatt szakították félbe.

A második kérdésre válaszolva azt is hozzátette, hogy a félbeszakítás után az újságíró folytatási kérelmét a BvOP országos parancsnoka egy újabb nyilatkozattételi kérelemnek tekintette, 

és az utóbb közölt újságírói kérdésekre tekintettel utasította el ezt.

Megjegyezte azt is, hogy a parancsnoki határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmet a Fővárosi Törvényszék elbírálta, és a megtámadott határozatot jogszerűnek ítélte, helybenhagyta.

A harmadik kérdésre az a válasz érkezett, hogy a megszakított interjú közzététele iránti újságírói kérelmet is egy indokolt írásbeli határozatban utasította el a parancsnok. E határozat jogszerűségét viszont csak az elítélt kérelmére lehetne vizsgálni, ő azonban nem élt ezzel a lehetőséggel.

Végül a negyedik kérdésre a legfőbb ügyész azt válaszolta: egy, a kérdéssel azonos tárgyú, korábban benyújtott panasz alapján már folyamatban van egy ügyészségi vizsgálat.

Rovatok